Idős nőket zaklató bukósisakos szatírt fogott egy miskolci rendőr
Három idős nőt is zaklatott a fiatal férfi, aztán másnap egy rendőr elé kanyarodott a rollerével.
Három idős nőt is zaklatott a fiatal férfi, aztán másnap egy rendőr elé kanyarodott a rollerével.
Másfél helyett egy deci leves jutott, de a gabonakészítményeket is lefelezték.
Megrepedtek a falak, megsüllyedt a padló, statikus vizsgálja majd, hogy lakható maradt-e a legfelső szint.
A férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.
A tető szigetelésén dolgoztak, amikor a tragédia történt.
A polgármester azt kéri a helyiektől, hogy inkább tömegközlekedéssel utazzanak.
A hasi fájdalomra panaszkodó férfit a háziorvoshoz irányították.
A miniszter egy lakossági fórumon beszélt erről, amit az M30-as út javításával kapcsolatban hívtak össze. A fórumon szeretett volna az osztrák vállalat is részt venni, az Építési és Közlekedési Minisztérium azonban, titoktartásra hivatkozva ezt nem tette lehetővé.
Lázár János azt ígérte, január végéig megérkezik a városhoz a pénzt, hogy minél hamarabb hozzá tudjanak kezdeni az újjáépítéshez.
29 darab kristálypakettet és 1,3 millió forintot is lefoglaltak a rendőrök az egyik lakásban.
Miskolcon felújítanak 10 kilométernyi utat, és építenek egy felvonót is az Avasra.
A héten már három villamosbaleset volt a városban.