V. Naszályi Márta polgármester azt üzeni, hogy aki le akarja szedni, az a portán kérhet létrát.
Ma lenne a Budapest Pride felvonulás, ezért az I. kerület is kitűzte a szivárványos zászlót a Polgármesteri Hivatal épületére – írta Facebook-oldalán V. Naszályi Márta. A polgármester szerint a zászlóval azt fejezik ki, hogy a Budavári Önkormányzat büszke a kerület sokszínűségére, hogy az I. kerületben mindenki emelt fővel járhat, mert „kiállunk a méltóságáért, hogy közöttünk mindenkinek helye van, itt mindenki szabadon vállalhatja önmagát”.
A politikus hozzátette, hogy sok tévhit forog közszájon a zászlóval és a Pride-dal kapcsolatban. Egyik az, hogy ez a melegség propagandája lenne. Szerinte azonban a melegséget nem lehet reklámozni, ahogyan a heteroszexualitást sem, hiszen nem választja senki, a szexuális orientációnkkal együtt születünk.
„A Pride azt üzeni, hogy gyere, legyél büszke és boldog úgy, amilyen vagy” – tette hozzá.
V. Naszályi elmondta, hogy az előző években többször is sikerült részt vennie „ezen a felszabadult és örömteli felvonuláson”,
a járványhelyzet egyik nagy vesztesége, hogy nem lehet idén megtartani.
A polgármester az elmúlt hét tapasztalataiból okulva üzent azoknak is, akik le akarnák szedni a lobogót. Ők a portán kérhetnek létrát, de azt ajánlja, hogy mielőtt felmásznának rá, gondolják végig, hogy valaha az életükben megalázták vagy kirekesztették-e őket valamiért az iskolában, a munkahelyen vagy bárhol!
„Érezted-e magad egyedül, megszégyenülve és megbélyegezve? Szeretnéd-e megint így érezni magad vagy szeretnél-e ilyen élményeket a saját gyerekednek? Olyan országot akarsz-e létrehozni, ahol félni és bujkálni kell? Mert hiába érzed ma úgy, hogy a „jó többséghez” tartozol, egy olyan társadalomban, ahol elfogadjuk, hogy a másikat szabad megbélyegezni és kirekeszteni, mindig meg fogják találni, hogy te miben vagy más” – zárta bejegyzését V. Naszályi.