Ez az a jogszabály, amellyel 15-ről 45 napra növelte az Orbán-kormány a közérdekű adatokra vonatkozó kérelmek határidejét.
Egy sor olyan joggal nem élhetnek május elejétől a magyar állampolgárok, amelyek az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló magyar törvény alapján megilletik őket. Az erről hozott kormányrendelet szerint az e „jogok gyakorlása érdekében benyújtott kérelmek alapján teendő minden intézkedést a veszélyhelyzet megszűnéséig fel kell függeszteni, ezen intézkedésekre irányadó határidők kezdő napja a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő nap”. Ez a már folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik.
A kormányrendelet szerint a közérdekű adatkérelem válaszadásának határideje is megváltozott, az eddigi 15 napról 45 napra és szóban nem lehet előterjeszteni a kérelmet.
A Népszava azt írja, hogy Brüsszel vizsgálja a fenti kormányrendelet és az adatvédelmi korlátozást.
Jelenleg az Európai Adatvédelmi Testület (EAT) elemzi, hogy a jogszabály megfelel-e az uniós jognak. Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyekért felelős tagja egy brüsszeli videokonferencián a lap kérdésére közölte, az EAT-tal együtt vizsgálják a kormányrendeletet, és csak azt követően fognak határozni a következő lépésekről.
Egyelőre korai jósolni, lehet, hogy bizonyos változtatásokat fogunk kérni a magyar kormánytól, lehet, hogy kötelezettségszegési eljárást indítunk vagy egészen más döntést hozunk”
– mondta.
Az EAT már kétszer meghallgatta a magyar adatvédelmi hatóságot a kormányrendelet hatályáról, a keddi második meghallgatáson a magyar hatóság arról számolt be, hogy figyelmeztette a kormányt: csak szükséges, arányos és időhatárhoz kötött korlátozásokat vezethet be, amelyekről tájékoztatnia kell minden érintettet.
A meghallgatások után az EAT úgy döntött, hogy további tárgyalásokra van szükség, és egy szakértői munkacsoportra bízta annak feltárását, hogy a szigorítások összhangban állnak-e az EU általános adatvédelmi rendeletének az előírásaival. A Népszavának a testület titkársága azt mondta, iránymutatásokat fognak készíteni arról, hogyan kell biztosítani az uniós törvény következetes alkalmazását.