Nem tapsolta meg a keleti nyitást.
Beszédet mondott David B. Cornstein amerikai nagykövet az Országgyűlésben, a Magyarország NATO-csatlakozásának 20. évfordulójára rendezett ünnepségen.
Cornstein, megköszönve a szót Kövér László házelnöknek, azt mondta, Magyarország húsz éve a szabadság melletti választását erősítette meg NATO-tagságával, és ma a magyarok nagyobb biztonságban és gazdagságban élhetnek. Felsorolta Magyarország NATO-hozzájárulásait: a pápai légibázist, a közel ezer magyar békefenntartót, illetve a haderőfejlesztést.
Eztán azonban arról kezdett beszélni, hogy a világ tele van új és bonyolult kihívásokkal, amelyek fenyegetik szabadságunkat.
"Egyesektől azt hallom, Oroszország már nem fenyegeti Magyarországot, mert nincs közös határuk" – jegyezte meg Cornstein. "Ám a mai világban hibázik, aki csak a határon átkelő tankokra gondol" – mondta, majd arról beszélt, hogy az oroszok minden NATO-tagra kiterjedő kiberhadviselést, valamint manipulációs, dezinformációs hadjáratokat folytatnak, céljuk pedig a destabilizáció és a demokratikus folyamatok megzavarása.
Ezenkívül, mint mondta, Magyarországnak Ukrajnával van közös határa, az ukránok pedig ténylegesen, napról napra elszenvedik az orosz agressziót nemcsak kibertámadások és álhírkampányok, hanem erőszakos provokációk és konkrét fegyveres támadás formájában is. Ezért minden szövetséges érdeke, hogy Kijevvel a NATO folyamatos és magas szintű kapcsolatot tartson.
Cornstein Mike Pompeo külügyminisztert idézve megismételte, a közép-európaiaknak nem lehetnek illúzióik Putyin szándékaival kapcsolatban. A diktatorikus Oroszország nem barátja a kis nemzetek függetlenségének és szabadságának – tette hozzá.
Ezután az amerikai nagykövet beszélt a kínai fenyegetésről is, kiemelve a kommunikációs hálózatok biztonságát.