2010. május. 04. 15:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 04. 15:47 Itthon

20-25 milliárdos bírsággal sújthatja Budapestet az EU?

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint nagyságrendileg akár 20-25 milliárd forintos bírsággal is sújthatja Budapestet az Európai Unió a vállalt környezetvédelmi előírások megszegéséért, ha nem változik jelentősen a főváros légszennyezettsége. A politikus közleményében örvendetesnek nevezte, hogy a BKV ingyenessé tételéről szóló javaslata kapcsán a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesülettel (VEKE) csak számszaki és nem tartalmi vitájuk van.

Horváth Csaba az MSZP majálisán jelentette be, hogy MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten. Az ingyenes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe, akik legalább négy éve állandó budapesti lakosok, vagy a diákként a fővárosban tanulnak - tette hozzá. A szocialista politikus szerint ezt a parkolási díjbevételekből, valamint abból lehetne finanszírozni, hogy Budapesten bevezetnék a környezetvédelmi zöld zónákat, amelyek használatából 50-80 milliárd forint bevétele lehet a fővárosnak.

A VEKE keddi közleményében azt írja, hogy Horváth Csaba rosszul számol és "felszínes ötletelésével lejáratja, ellehetetleníti a dugódíj bevezetésének tervét". A fővárosi tömegközlekedés esetleges ingyenessé tételével kieső 68 milliárd forint nagyságrendileg több annál, mint amennyi a dugódíjból várható - állítja a VEKE, amely hangsúlyozza, hogy a Városkutatás Kft. által tavaly készített tanulmányokban nincs szó a BKV ingyenessé tételéről, az viszont szerepel bennük, hogy a szerzők a tömegközlekedési alternatívák és a P+R parkolók hiánya miatt még hosszú távon is elvetik a városhatártól érvényes dugódíj bevezetését. Horváth Csaba azt írja közleményében, hogy a VEKE-vel csupán számszaki, nem pedig tartalmi vitájuk van. 

Emellett azt is megjegyzi, hogy nagyságrendileg körülbelül  20-25 milliárd forintos bírsággal sújthatja  Budapestet az Európai Unió a vállalt környezetvédelmi előírások megszegéséért, ha nem változik jelentősen a főváros légszennyezettsége. Emlékeztet arra, hogy Brüsszel tavaly Londonra szabott ki 90 milliárd forintnak megfelelő bírságot hasonló okok miatt. Véleménye szerint, ha nem változnak a légszennyezettség mai, "katasztrofális" adatai, akkor Budapestnek vissza kell fizetnie a 4-es metró támogatására kapott 150 milliárd forintos támogatást. 

A politikus azt is kijelenti, hogy programja több elemből összeálló, több szakmai forrásból felépített komplex rendszer, amelynek más intézkedések mellett egy-egy fontos eleme a budapestiek díjmentes közösségi közlekedésének biztosítása, a Budapest Polgára Kártya bevezetése és a zöld zóna környezetvédelmi behajtási díj bevezetése.

Horváth Csaba közli, hogy a Zöld Budapestről szóló programjában szereplő, zöld zóna környezetvédelmi behajtási díjról szóló rész szakmai megalapozásakor a Városkutatás Kft. szakmai tanulmányaira támaszkodott, de a zöld zóna környezetvédelmi behajtási díjból finanszírozott, a budapestiek számára díjmentes közösségi közlekedés gondolata viszont már a Zöld Budapest programban jelent meg elsőként, így az nem szerepelhetett a Városkutatás Kft. tanulmányában.


 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.