Intoleráns és ellenálló társadalmi közegben, valamint ugyancsak bénító intézményi közegben kellene nagyot alkotnia annak a felelős döntéshozói rétegnek, vagyis - Amerikából kölcsönvett, összegző néven - kreatív osztálynak, amelynek helyzetéről múlt csütörtökön rendezett konferenciát a mások által balliberális szellemi műhelynek tekintett (önmagát inkább baloldali progresszívnak tekintő) Demos Alapítvány, az erről szóló tanulmány publikálása alkalmából.

Kreativitás alatt ebben az esetben nem azt a fajta találékonyságot értjük, amelyet a magyarok oly szívesen tulajdonítanak maguknak, s amely arra a mesebeli amerikás honfitársunkra jellemző, aki a másik ember mögött megy be a forgóajtón, ám mégis előtte távozik. A "kreatív osztály" fogalma Richard Florida társadalomtudóstól származik, aki bestseller-szerzővé vált A kreatív osztály felemelkedése című 2002-es művével. Egyúttal a foglalkoztatottak olyan új kategóriáját definiálta (a kreatív osztályt), amely nem végzettsége, nem anyagi helyzete, s nem is az állami-nem állami foglalkoztatás szerint különül el más rétegektől, hanem azzal, hogy naponta kreatív döntési helyzetbe kerül. A kreatív osztályhoz tartozhat tehát magasabb szinten lévő közhivatalnokok ugyanúgy, mint az üzleti életben dolgozó vezetők, vagy éppen a klasszikus kreatív szakmák, művészi, szellemi tárgyak művelői. A kreatív osztály tagjai tehát munkájuk során rendszerint újabb és újabb helyzetekkel szembesülve, új megoldásokat keresve önálló döntésekre kényszerülnek, szemben például a mechanikus, ismétlődő munkát végzőkkel. (Hogy könnyű legyen elképzelni: a hollywoodi filmek jobbára a kreatív osztály tagjainak nagyszerű történeteit imádják bemutatni, míg a rajtuk kívül eső rétegekkel tapasztalataink szerint inkább a független filmstúdiók mindennapi sorsokat bemutató filmjei foglalkoznak. Igaz, ez talán túlságosan is leegyszerűsíti a dolgot.)

Az egyes országok kreatív gazdasági rangsora azzal kínál újdonságot, hogy Richard Florida nem csak az egyes országok technológiai fejlettségét, illetve tehetségbéli pozícióját veszi szemügyre, hanem a faktorok közé beemelte a tolerancia szempontját is. (A technológiai indexet a K+F ráfordítások GDP-arányos mutatója és az innovációs teljesítmény indexének értéke adta ki, míg a "tehetséget" a kreatív osztály aránya, a felsőfokú végzettségű humán tőke, illetve a kutatás-fejlesztés területén működő tudományos tőke indexei.)

A kreatív osztály bővülése - amely nem valamifajta marxi osztálykategóriaként értendő - a posztindusztriális társadalmakban magától értetődő folyamat, a kétkezi munkások számának csökkenésével, a diplomásokénak emelkedésével együtt. Természetesnek tűnhet egy külön kreatív osztály helyének kijelölése helyett egyszerűen a diplomásokat vizsgálni, hiszen a két csoport nagy részben fedi is egymást. A felsőfokú végzettség azonban inflálódik, s nem feltétlenül vezet döntési pozícióhoz (példa erre a call centerekben fellelhető nagy tömegű bölcsészdiplomás fiatal), és a kreatív osztályhoz való sorolásnál sem előfeltétel a diploma (lásd polgármesterek, művészek).

Egy két évvel ezelőtti, az idei tanulmány előzményének tekinthető Demos-kutatás, amely az - akkor még - huszonöt EU-tagállam kreatív rangsorát vizsgálta, számunkra lesújtó eredményt hozott: a 21. helyet csíptük el. Miközben ugyanis technológiai feltételeket és a tehetség-indexet nézve elfogadható eredményt értünk el (mindkettőben a 16. helyezettek voltunk), országunk toleranciaszintje mind közül a legrosszabb volt. (Ennek meghatározásához a World Value Survey és a European Value Survey kutatások idegenek bevándorlásával, illetve  munkavállalásukkal kapcsolatos kérdéseit használták fel.) Egy másik értékvizsgálat szerint az önkifejezés helyett inkább a túlélés ösztöne munkál bennünk.

Aki úgy érzi, hogy a "kreatív kor", a "kreatív osztály", illetve a "kreatív gazdaság" csak újabb, önkényesen létrehozott, inkább a trendeknek engedő, kvázi márkanévként használható kategóriák,  az nem is téved. „A lényeg, hogy a kreatív osztály vizsgálata újabb megközelítést tesz lehetővé. A valóságot indexekbe pakolni végeredményben mindig játék” - magyarázta a hvg.hu-nak Ságvári Bence szociológus, a témával foglalkozó több tanulmány szerzője. Más megközelítésben azt mondhatjuk: csupán megnyílt egy újabb diszciplínaközi megközelítési mód, amely a tudatos tervezés irányába próbálja fordítani a tudományos eredményeket.

A kreativitás társadalmi jelenség, márpedig ma olyan társadalmi és intézményi környezet vesz körül bennünket, amely bénít mindenfajta kezdeményezést (nevezzük akár kreatívnak vagy bárminek), sőt, még saját magát is - erre a konklúzióra jutottak a konferencia előadói. A vállalkozó szelleműeknek rengeteg bajuk van azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyeknek a kreatív kezdeményezéseket legitimálni kellene. Ennek megfelelően a magyar innovációs hajlandóság is csekély, az ezt mérő Európai Innovációs Eredménytáblán (EIS, ez méri, hogy a tagországok milyen eredményeket érnek el a lisszaboni célok megvalósulásában) 2007-ben a 0,45-ös közösségi átlagtól jócskán elmaradva 0,26 pontot értünk el.

Mint Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal korábbi elnöke az EU Innovation Trend Chart 2005-ös tábláját citálva rámutatott: az innovációs indikátorok közül az EU15-ökétől egyre jobban lemaradunk. Míg a hazai IT-összeszerelő üzemek miatt a high-tech exportban az átlagnál jobban álltunk, a diplomások arányában, a vállalati K+F-ráfordításban, a hazai szabadalmak számarányában alaposan leszakadtunk. "Távközlési kiadásokban előre tartunk, de csak mert magasak az árak" - magyarázta Boda a csütörtöki konferencián.

A hazai kreatív osztályhoz tartozók a foglalkoztatottak 35 százalékát teszik ki. Ezzel az aránnyal nyolc uniós tagállamot utasítunk magunk mögé. Ebbe azonban 3200 magyar önkormányzat vezetője is bele tartozik, ami az önkormányzati rendszer esetleges felülvizsgálatával nyilván csökkenne. Az így is, úgy is elmondható, hogy az állam foglalkoztatja a tanulmány által vizsgált döntéshozó-vezető-tudós réteg jelentős részét. Ha az állam szerepe csökkenne, feltehetően a kreatív osztály létszáma is megcsappanna.

A "kreatív magnak" nevezett tudós-művész réteg 47 százaléka Budapesten él, de a tágabban értelmezett (egyéb vezetőket is magába foglaló) osztály egyharmada is fővárosi. Ez egyfelől jelentheti azt is, amit Egedy Tamás, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa hangsúlyozott: a tudásközpontok nemzetközi összehasonlításában csak Budapest rúghat labdába. Nem lenne tehát jó stratégia decentralizálni ezt a szellemi magot, ám a vele laza kapcsolatban álló vidéki szellemi központokat fejleszteni kell.

Másfelől azonban az intoleráns, az egyéni teljesítményeket gáncsoló társadalmi közeg Budapesten is azonos. „A kreatív réteg nagyrészt Budapesten él, számszerűen mégis kevesen vannak, így az egész belterjes, klikkesen szerveződő rendszerré válik. A szakmák közt nincs kommunikáció, szakmákon belül pedig az irigység dominál” - fest lehangoló, ám jó ismert képet Ságvári Bence.

A megoldással végeredményben mindenki adós marad. A konferencián felszólalók, hozzászólók megtalálták ugyan azokat a területet, amelyek feltétlen reformra szorulnak, ám ez sosem esett egybe saját szektorukkal. „Amikor diagnózist kell adni, mindenki hiperaktív” -  jegyezte meg utólag egy résztvevő.

A tolerancia, a mások iránti türelem és az együttműködési készség fejlesztésében kézenfekvőnek tűnik a közoktatás szerepe. Ám a valóságban ez sem ilyen egyszerű. „A toleranciaindex az egész társadalmat tükrözi, tehát az iskola nagyon nehéz helyzetben van, amikor a türelmetlen közeg ellenében kell befolyásolnia a toleranciaszintet” - mondja Balázs Éva, az Oktatáskutató ls Fejlesztő Intézet tudományos főmunkatársa. Tetten érhető, hogy egyes iskolák maguk is szegregáló gyakorlatot folytatnak. Sok iskola pedig eleve nem jelentkezik az egyébként pénzzel, szakmai segítséggel, fejlődéssel járó integrációs programokra, vagy félúton kiszáll belőlük, mert ebben nem áll melléjük sem az iskolafenntartó, sem a szülők. Ők volnának hát az iskola közege.

A kreatív gazdaság segítésére pontos megoldási képletek még nincsenek. „De kitermelődött idehaza is egy olyan globálisan is alkalmazkodni képes réteg, amely, ha kényelmetlenül érzi magát itthon, akkor egyszerűen külföldre távozik” - mondja Ságvári Bence. S ne gondoljuk, hogy például orvosaink, tudósaink pusztán anyagi okokból vándorolnak ki. Azért is teszik, mert az egészségügy kiszámíthatatlan, tisztázatlan játékszabályokkal, hűbéri feudális viszonyokkal terhelt rendszerét viselik nehezen.