2007. december. 26. 11:02 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 26. 11:34 Itthon

Lomnici Zoltán: 2008 legyen a tolerancia éve

A 2008-as esztendő legyen a tolerancia éve, mivel a szavakban és tettekben megnyilvánuló erőszak megmérgezi a társadalmi együttélést, ami a bíróságok számára is egyre komolyabb kihívást jelent – mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke az elmúlt évet értékelve.

Lomnici Zoltán
© Dudás Szabolcs
Hangsúlyozta, hogy a növekvő ügymennyiség mellett az indulatos és nem ritkán agresszív ügyfelek okoznak fokozódó gondot a bírák számára. Lomnici Zoltán 2007 legnagyobb eredményének azt nevezte, hogy a bíróságok megőrizték függetlenségüket és semlegességüket.

Utalt rá, hogy Sólyom László köztársasági elnök is azt mondta november végén az LB ünnepi ülésén, hogy a bíróságok függetlenségéhez nem férhet kétség, mert a lehetséges legnagyobb szervezeti függetlenséget harcolták ki maguknak. Az LB elnöke megemlítette, hogy ehhez hasonló következtetést vont le az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet egy tanulmánya, valamint egy, az ügyvédek körében készített felmérés eredménye is.

Lomnici Zoltán kitért arra is, hogy januárban, a statisztikai adatok elemzését követően derül ki: megáll-e az a negatív tendencia, amely a bírói létszám változatlanságával párhuzamosan az ügymennyiség drámai emelkedését jelentette.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.