Ingatlan hvg.hu 2022. május. 14. 20:43

Boltok ezrei váltak a járvány áldozatává

A bezárt üzleteket az internetes webshopok váltották fel, szinte ugyanannyival nőtt az utóbbiak száma, mint amennyivel az előbbieké csökkent.

A legfrissebb boltstatisztika szerint az elmúlt két esztendőben döntő részben a járványhullám okozta bajok miatt 7 524 bolttal csökkent a bevásárlóhelyek száma – írja a Blokkk.com kereskedelmi szakblog. A legnagyobb mértékben az iparcikk-boltok száma csökkent, de nem keveredtek ki érintetlenül a pandémiából az élelmiszerüzletek sem.

Hozzá kell ehhez tenni, hogy a járvány éppenséggel nem változtatott a piacon amúgy is működő folyamatokon, csak éppen gyorsított rajtuk. A hosszabb távra szóló statisztikákból már egy ideje kiolvasható, hogy míg a fizikai értelemben létező boltok száma csökken, addig a virtuális webshopok száma meg szépen növekszik.

A legtöbb bolt a fővárosban található, 24 943, számuk a legtöbb 2012-ben volt, 35 ezer. A megyék körében a legtöbb bolt Pest megyében található, 12 835, őt követi Bács-Kiskun 7 012-vel. A legkevesebb helyen Nógrád megyében válogathat a vásárló, ahol a boltszám 2 006. Mindez elsősorban a helyi vásárlóerő, lakosságszám függvénye, de számít az utazgatás, idegenforgalom vonzereje is – írja a portál.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.