Gazdaság hvg.hu 2022. március. 06. 13:31

Mennyiségi korlátozást vezetnek be az orosz boltok az alapvető élelmiszerekre

Előfordult ugyanis, hogy több tonnával vettek emberek ételt, ami végül a feketepiacon kötött ki.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Több orosz üzlet is korlátozza az alapvető élelmiszerekből megvásárolható mennyiségét – írja a The Moscow Times. Az orosz kormány közlése szerint ezzel egyrészt a megfizethető árakat igyekeznek fenntartani, másrészt a feketepiaci spekulációnak igyekeznek elejét venni.

Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium hétvégi közlése szerint ugyanis voltak, akik a saját szükségleteiknél lényegesen nagyobb mennyiségben, olykor tonnaszámra vettek élelmiszert, vélhetően azért, hogy továbbértékesítsék.

A tárca szerint a kiskereskedők szakmai szervezete kérte, hogy a boltok korlátozhassák a magánembereknek eladott élelmiszer-mennyiséget, amire rá is bólintottak.

Oroszországban számos alapélelmiszer hatósági áras, köztük a kenyér, rizs, liszt, tojás, illetve egyes hús- és tejtermékek. A háború ellen hozott szankciók súlyosan érintették az orosz gazdaságot és a nyugati cégek sorra vonulnak ki az országból.

A háború minden fontos eseményéről olvashat percről percre tudósításunkban.

(Nyitóképünk illusztráció.)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?