2009. augusztus. 10. 09:26
ingatlanmenedzser.hu
Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 10. 09:29
Ingatlan
Különleges gyalogoshíd épül Szolnokon
Szalay Ferenc az ünnepségen több ezer ember előtt úgy fogalmazott: Szolnok lehetőségei...
Szalay Ferenc az ünnepségen több ezer ember előtt úgy fogalmazott: Szolnok lehetőségei adottak, hogy olyan patinás alföldi városokkal is felvegye a versenyt, mint Debrecen, vagy Szeged. A gyaloghíd építésével kapcsolatban a polgármester elmondta: ez a megyeszékhely nagyszabású fejlesztési programjának első állomása, a szőke folyó különleges élőlényét, a kérészt szimbolizálja. Az ehhez kapcsolódó beruházások mintegy kétmilliárd forintba kerülnek majd.
A kivitelező Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója, Németh Miklós elmondta: a 186 méter hosszú létesítményt öt pillér tartja majd és teljes súlya 550 tonna lesz. Szerkezetében a díszkivilágításának fényét emelő üvegbetétek is helyet kapnak. A gyalogosok és kerékpárosok a tervek szerint 2010 augusztus 31-én vehetik birtokba a hidat - tette hozzá a vezető.
A családi szórakoztató programokkal és koncertekkel fűszerezett hídverő ünnepség csúcspontjaként a város vezetői és a meghívott vendégek elhelyezték a szolnoki polgárok üzeneteit, újságokat, emléktárgyakat, fotókat és egy kis üveg Tisza vizet tartalmazó kapszulát az alapkőben. Ezt követően a szervezők egy tűzoltóautóról a folyó fölött átívelő vízsugárral jelölték ki a közönség számára a leendő átkelő helyét.
A Tiszavirág-híd a város első világháborús emlékművénél lévő teret köti majd össze a tiszaligeti termálfürdő bejáratával. A döntően EU-pályázaton nyert pénzből megvalósuló beruházás magába foglalja egy kerékpáros sáv, a város felőli oldalon dísztér, valamint díszvilágítás kialakítását is.

Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 06. 09:20
Hogyan építsünk sziklakertet?
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 03. 12:01
Elképesztő panoráma a medencéből - beton és luxus
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 07. 09:49
Megint egy elképesztő mini konyha - mobil és praktikus
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 06. 09:49
Irodabérlet - Mikor éri meg az ingatlantanácsadó?
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 03. 15:34
Budapest legdrágább és legolcsóbb utcái, árakkal
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 05. 13:54
Mágikus bútor - Trükkösen lebegő ágy
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 07. 09:38
Geotermikus erőmű épül Miskolcon - az egész városnak elég lenne
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 04. 09:41
Csupafehér luxus villa - tökéletes letisztultság
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 06. 08:45
Izgalmas japán tengerparti ház - minimalista luxus bunker
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. augusztus. 04. 15:06