2007. március. 13. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. március. 13. 17:25 Világ

Zsivkov-falva

Pravec európai város - köszönti a felirat a Szófiától 50 kilométerre, az autópályán röpke félórányira lévő kisvárosba...

Pravec európai város - köszönti a felirat a Szófiától 50 kilométerre, az autópályán röpke félórányira lévő kisvárosba érkezőket, jelezve, hogy a nagyvilág zajától távoli, csendes településen is új időszámítás vette kezdetét. Aligha jutna eszébe bárkinek is, hogy a Szófia-Plovdiv sztrádáról letérjen az épp negyedévszázada várossá nyilvánított 4500 lakosú település irányába, amelynek egyetlen nevezetessége, hogy az egykori faluban született Todor Zsivkov néhai kommunista pártfőtitkár, államelnök, 1989-ig Bulgária első embere. A helybélieket nem zavarja a múlt, egyáltalán nem szégyellik, hogy az egykor Moszkva leghűségesebb csatlósának nevezett, a hatalommal való visszaélés miatt később bíróság elé állított és elítélt - ám egészségi állapota miatt felmentett - Zsivkov pályafutása onnan indult. Sőt az egykori kommunista vezetőnek három éve életnagyságú szobrot állítottak, a városba érve az ő mosolygós úriembert idéző alakja tűnik fel először.

Pravecben - ahova már a rendszerváltást megelőzően is autópálya vezetett - kapott helyet annak idején az első mikroprocesszorgyár, és ott készültek a Pravec-82 elnevezésű, sárga-fekete billentyűs számítógépek. A gyár azóta bezárt, falai közt most oktatnak: a legjobban felszereltek közé tartozó két bolgár középiskolának ad helyet, és a holland Breda Egyetem is ott létesített menedzserképzőt. A város arculata az 1970-es évek óta nemigen változott. Négyemeletes, málladozó vakolatú lakótelepi egyenházak uralják a központot, ahol megvan minden szükséges: a környékbeli természet csendje miatt odautazó turistáknak hotel, a helyieknek bank és hétvégén működő diszkó, meg a szófiainál jóval olcsóbban árusító, nyugati élelmiszerekkel teli családi kisbolt. A kikapcsolódásról nyáron a városszéli mesterséges tó és a mellette lévő - az immár az új idők szellemében wellnessközponttá átalakított egykori állami - üdülő gondoskodik.