2008. augusztus. 24. 10:10 Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 25. 13:13 Gramofon

Balkáni summer feeling

Az éghajlatváltozás miatt (is) egyre nehezebb nyári fesztiválokat rendezni a Kárpát-medence centrumában. Egyszer tikkasztó a meleg, máskor hűvös szél röpíti el a hangot és cibálja a szereplők ruháját. Nem számíthatták ki a margitszigeti operapremier – Gounod: Rómeó és Júlia – szervezői-rendezői sem az időjárási körülményeket. Csak egyet tudhattak biztosan: a helyszín egyelőre nem ideális a jó értelemben vett magaskultúrához.

Gounod: Rómeó és Júlia
augusztus 15., Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Charles Gounod
Felpörgették a szigeten
© Gramofon
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad kincs. Szépségével kevés európai fesztivál-színhely vetekszik; méretei, adottságai alkalmassá tennék, hogy a Bregenzi Fesztivál versenytársa legyen. Ott állóvíz, a Bodensee kínál felüdülést, itt a méltóságteljesen hömpölygő Duna kölcsönzhetné a hamisítatlan summer feelinget. Ha a körülmények nem keserítenék az elszánt zenebarátot.

Belátjuk, a szúnyogok vadsága nem befolyásolható; aki nem készül riasztószerekkel, magára vessen. De az már beláthatatlan, hogy a közlekedés miért megoldatlan évek óta. Az autókat – helyesen – kitiltották a szigetről, de helyettük nem kínálkozik más európai megoldás. A hangsúly az európain van! Az ugyanis erősen balkáni szituáció, hogy az operaélménynek megfelelően öltözött publikumra rázúduljon a módfelett ritkán közlekedő 26-oson a Palatinus napolajtól fénylő, sörillatú tömege. Mire a busz a víztoronyhoz ér, az utasok egynemű, a szardíniás doboz töltelékére emlékeztető masszává válnak, a demokratizmus nagyobb dicsőségére. A BKV-nál, úgy látszik, senkinek sem érdeke, hogy például előadásnapokon kifejezetten a színpadhoz vivő járművek közlekedjenek – akár két-három buszjegy áráért. Azt hiszem, ezt sokan vállalnák, a még borsosabb árú taxi helyett (egyébként taxi sincs).

Végül bejutottunk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, ahol Gounod, Shakespeare és Barta Dóra Rómeó és Júliájának sajátságos ötvözetét adják. Barta Dórát azért emelem ki, mert koreográfiai epizódjai olykor ugyan megterhelően hosszúnak tetszettek, de az a benyomásom, hogy ő prezentálta legtartalmasabban azt az iróniát, ami ennek a művészeti vegyes vágottnak célja lehetett.

Az elgondolás (rendező: Csizmadia Tibor) akár működhetne is. Gounod ízig-vérig romantikus alkotását kicsit karcosabban bemutatni, a szépelgő zenei részleteket elhagyni, a dráma szenvedélyes párbeszédeivel kiegészíteni, a „sztorit” fölpörgetni. Ehhez azonban valószínűleg sokkal több együttes próba kellett volna. Persze Safranek Károly, Kolovratnik Krisztián, Kaszás Gergő jól ismeri Shakespeare szövegét. Épp ez a baj: rutinos kulisszahasogatással deklamálják. Pedig Takács Kati, Lengyel Ferenc és Görög László elkapja azt a „korszerű” tónust, amit különös módon éppen az énekesek hoznak. Mindenekelőtt Brickner Szabolcs: vagány és álmodozó, nagyon akarja az ő sugárzó Juliette-jét, Hajnóczy Júliát. Haja Zsolt Mab-monológja pedig az est egyik legemlékezetesebb momentuma.

A hangosítással kapcsolatos balsejtelmeim, amelyekhez a szegedi Dóm-téren szereztem tápot, részben most is igazolódtak. Szerencsére az énekes szólistákat nem torzította a technika, de a kórus úgy hangzott, mintha egy alumínium konténerből szólna. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Szabó Sipos Máté nagy ambícióval irányította. Nyilván az akusztikai viszonyok miatt, szinte egy Wagner-, de legalábbis egy Verdi-opera erejével játszatta az együttest. Pedig a Rómeó és Júlia minden romanticizmusa ellenére – Erkel Színházbeli emlékeim szerint – sokkal törékenyebb muzsika. A produkció az egri bemutatóig még bizonyosan érik, a széttartó elemek összekapcsolódnak. Jó lenne.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely

hvg360 Nemes Nikolett 2024. november. 29. 12:00

„Ezeket nyilvános kivégzésnek neveztük egymás között” – így kergeti felmondásba a dolgozókat egy toxikus munkahely Magyarországon

Hogyan működik, mi mindent tesz egy bántalmazó felettes, és mit okoz ezzel a beosztottjainak? Miért volna fontos külön kezelni a vezetői és a szakmai kompetenciákat, és miként lehet maga a rendszer is bántalmazó, amelyben a szereplők töltik a mindennapjaikat? Edinger Katalin nyolc évig dolgozott egy kiadónál, ahonnan beszámolója szerint azért távozott – többedmagával együtt –, mert a főnöke súlyosan toxikus légkört teremtett. Erről is beszélgettünk vele.