Azuma Clan

április 17., Gödör klub

Azuma Clan Ütők, íjcimbalom, berimbau © Gramofon

Bár a Gödör klub működését, létét az elmúlt évek történései alapjaiban fenyegették, a kedd esti pillanatkép viszonylag megnyugtató: a teraszon ülő sok ember látványa legalábbis azt a benyomást kelti, hogy ha vannak is a háttérben konjunktúra-harcok, a közönség kedveli a város szívében található koncerthelyszínt. Sőt mi több, a fiatal magyar jazz-művészek közül többen is törzshelyüknek választották, ahol gyakran történnek izgalmas dolgok. Az Azuma Clan pedig jól beleillik ebbe a képbe: a négy zenész átlagéletkora 25 év körül mozog, és a zenekar épp azon a pontján van a pályájának, ahol még ugyan nem robbant be a köztudatba, de már nem is teljesen ismeretlen. Így aztán a levegő kellemes remegése tapasztalható, ha valahol megjelennek a színpadon...

A zenekar felállása igencsak sajátos: mindkét alapítója ütőhangszeres. Mogyoró Kornél és Födő Sándor tapasztalt stúdiózenésznek számítanak (Kolinda, Malek Andrea, Nikola Parov), ami elsősorban hangszerkezelésükön és felszabadult színpadi jelenlétükön érezhető.

Ám az ütősök által kezdeményezett, önálló zenei ötletek megvalósítása tele van gyilkos kelepcékkel, amikbe még világhírű karibi és indiai – értsd: a ritmus őshazáiból származó – perkások is vidáman (de nem dalolva) besétálnak. A legtöbb esetben a hiba az alapoknál kezdődik: a zenekarvezető a ritmust, és persze azon keresztül saját magát pozicionálja előtérbe, és minden mást ennek rendel alá. Így tulajdonképpen a koncert egy másfél órás ütőszólóvá válik. Ez viszont akkora kihívás, amihez a legnagyobb indiai és afrikai ütőhangszereseken kívül szinte senki nem rendelkezik kellő kapacitással. A kísértés annyira alattomos és erős, hogy világsztár ütőzsenik is képesek úgy beégni, mint lepke a petróleumlámpában.

Ezek alapján az Azuma Clan kvartettje igencsak vakmerő fiatalokból áll, ami önmagában is méltányolható. A bátorság szerencsésen párosul a hangszeres innováció igényével – Födő egyedi dobfelszerelést használ, a ritmusalaphoz pedig olykor jobb kézzel harmónia-függönyt rendel billentyűn. Mogyoró olyan különleges hangszereket is alkalmaz, mint a brazíliai rabszolgák által Afrikából „importált” íjcimbalom, a berimbau (mesteri fokon az egyik legjobb brazíliai ütőhangszeres, Nana Vasconcelos használja). Az Azuma-zene azonban – követve a papírformát – híján van az esztétikumnak és a zenei harmóniának, amelynek megteremtéséhez kevés a zenekar másik felét képező Hámori Máté gitárja és a mégoly virtuóz Papesch Péter basszusa. Zenei ötletbörze van, az vitathatatlan. Az előadók tele vannak élményekkel, és ezek továbbadása, a jóleső élményszerzés áll jelenlegi érdeklődésük középpontjában, és kevéssé a maradandó zenei érték megteremtése. A lelemények és a poénos megoldások nincsenek egységes kompozíció ívére fűzve, a laza, szerteágazó stílus finomabb részleteit pedig még a rettentően túlvezérelt hangerő is a színfalak mögé száműzte. A koncert egészéből hiányoltam az intelligens koncepciót és a művészi higgadtságot. Pedig mindehhez csupán egy kis szemléletváltásra volna szükség, hiszen a négy közreműködő egymás szólamai iránti érzékenysége, feszült figyelme, gondolkodó hangszerkezelése nyilvánvaló. Nagyon jó ritmusérzékkel, magas technikai felkészültséggel rendelkező zenekar – szerény esztétikai igénnyel, kevés valóban zenei indíttatású ötlettel.

 

H. Magyar Kornél

Gramofon Zenekritikai Műhely