A Valenciától keletre lévő Aldaia egyik bevásárlóközponjának ötezer parkolóhelyes garázsát teljesen elárasztotta a víz, megbecsülni sem lehet, hány áldozat lehet odalent.
A spanyolországi Valencia régióban kétszáz halálos áldozata van a Dana vihart követő áradásoknak, de a halálos áldozatok mellett közel kétezer embert eltűntként tartanak nyilván.
A Valenciától keletre fekvő Aldaia előváros Bonaire nevű bevásárlóközpontjának mélygarázsát kedden és szerdán teljesen elárasztotta a víz. A mentőcsapatok attól tartanak, hogy több áldozat lehet még odalent. A helyszínen készült videófelvételek alapján szivattyúval próbálják eltávolítani a vizet a mélygarázsból, amelyben 5700 parkolóhely található.
“Az a parkoló egy temető” – mondta sajtóhírek szerint a helyszínen dolgozó katonai búvárok egyike. Az áradás perceiben a bevásárlóközpontban több százan tartózkodtak.
Az El Diario megszólaltatott egy bevásárlóközpontban dolgozót, aki elmondta, ők is a mélygarázson keresztül próbáltak menekülni, akkor már derékig ért a víz, ezért a saját autója helyett egy kolléganő magasabb építésű terepjárójával próbálkoztak, de amikor még jobban emelkedett a vízszint, visszatértek a shopping center legmagasabb szintjére, ahol a mozitermek vannak, és ott 300-400 emberrel együtt vészelték át a katasztrófát.
Azt is elmondta, hogy a biztonsági szolgálat felhívta a látogatók figyelmét, hogy ne menjenek a parkolóba, de sokan ezt figyelmen kívül hagyták.
Eközben egy Valencia tartománybeli városban, Chivában 19 önkéntes mentőt szállítottak kórházba, mert egy garázsban végzett mentés közben szén-monoxid-mérgezést kaptak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.