Gazdaság hvg.hu 2024. szeptember. 11. 19:03

Putyin korlátozná, hogy kritikus nyersanyagokat vigyenek ki Oroszországból

Az urán, titán és nikkel kivitelének korlátozása nagyban érintheti az európai gazdaságokat, de Moszkva is megsínylené a lépést.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Moszkvának fontolóra kell vennie, hogy a Nyugat elleni megtorlásként korlátozza az urán, a titán és a nikkel exportját – számol be róla a Reuters.

A televízióban is közvetített kormánytanácson az is elhangzott, hogy más kritikus nyersanyagokra is kiterjeszthető a korlátozás, ám Putyin szerint nem egyik napról a másikra kell bevezetni a korlátozó intézkedéseket, hanem úgy, hogy az ne sértse az (egyébként háborús költségvetéssel futó) orosz gazdasági érdekeket.

A belengetett fenyegetés korántsem marginális jelentőségű, Oroszország a negyedik legnagyobb uránkitermelő a világon, míg az onnan kikerülő nyersanyag több országban az atomerőművek elengedhetetlen fűtőelemei. Nem mellesleg Joe Biden amerikai elnök már korábban hozott törvényt az Oroszországból származó dúsított urán importjának tilalmáról, amellyel jelenleg évi egymilliárd dollár értékben kereskedik a két ország. Tavaly amúgy Kína volt az orosz urániumexport fő desztinációja, amit Dél-Korea, Franciaország, Kazahsztán és Németország követett.

Kína újabb kritikus fontosságú anyag kivitelét korlátozza, és ez döntő hatással lehet a világ atomfegyverkezésére

Szigorítja az antimonexportot Kína, márpedig ezt az anyagot nemcsak a napelemgyártásban és a tűzvédelemben, de a hadiiparban is használják, egyebek mellett atomfegyverekhez is. Az anyag messze legnagyobb előállítója az ázsiai ország, és az új korlátozás a globális erőviszonyok alakulásába is beleszólhat, különösen, hogy az ukrajnai és a gázai háború miatt egyre több, nukleáris robbanófejjel nem rendelkező kormány kezdte el komolyan fontolgatni saját atomarzenálja kiépítését.

Bár a titánkitermelés Oroszországban nem különösebben meghatározó, a repülőgép-, autó- és hajóiparban is használt nyersanyag feldolgozóipara már annál inkább jelentős.

Az Egyesült Államok a múlt hónapban szankciókat vezetett be a nikkelfeldolgozó cégekkel és leányvállalataikkal szemben – a nikkelfinomításban is világelsőnek számítanak az oroszok –, de a réz- és aranyipar ellen is korlátozó intézkedéseket hoztak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.