Gazdaság hvg.hu 2024. június. 26. 13:21

Húszmilliót kapott a falu a soha el nem készülő sportpályára

A Heves megyei település volt polgármesterét költségvetési csalással vádolják.

Nagy volt az öröm egy ezerfős Heves megyei faluban, amikor 2017-ben 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak a Belügyminisztériumtól a helyi sporttelep fejlesztésére. A pénz rendben meg is érkezett, csak a pálya nem készült el – írta közleményében az ügyészség.

Egészen pontosan erről van szó:

Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint a település akkori polgármestere az önkormányzati számlára érkezett pénz 90%-át 2017 decembere és 2018 februárja között más kiadásokra használta fel, majd visszahelyezte azt a számlára.

A sportpálya felújítására csak ezt követően kötött szerződést egy vállalkozóval, a határidőben 2018 decemberére állapodtak meg. Mivel a polgármester közben tartott attól, hogy a támogatási összeget vissza kell fizetni, a képviselő-testülettel egy olyan határozatot szavaztatott meg, amely szerint az önkormányzat kifizeti a húszmillió forintot a vállalkozónak azzal, hogy az a beruházás hiányosságait legkésőbb 2019 tavaszáig köteles pótolni.

Ezzel egyidejűleg a vádlott valótlan tartalmú teljesítési igazolási és műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet írt alá, amelyek szerint a beruházás már elkészült. Végül azonban fény derült a csalásra, így az önkormányzatnak 2022 tavaszán mégis vissza kellett fizetnie a támogatás teljes összegét a Belügyminisztérium számlájára.

Az Egri Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásával vádolja a volt polgármestert, akivel szemben felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.