Gazdaság hvg.hu 2024. június. 24. 14:20

Tavaly elítélték hivatali vesztegetésért, most megint kenőpénzzel bukott meg egy kormánytisztviselő

Korábbi tettéért felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezúttal két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Megbukott egy észak-magyarországi kormányhivatal kormánytisztviselője a megbízhatósági vizsgálaton – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a kormánytisztviselő felvette a kapcsolatot egy közigazgatási eljárással érintett cég nevében eljáró emberrel, és találkozót egyeztetett vele. A beszélgetés során elmondta a cég képviselőjének – aki valójában a Nemzeti Védelmi Szolgálat hivatásos tagja volt –, hogy milyen valótlan tartalmú iratok benyújtásával lehet elérni a bírság minimalizálását.

A férfi elfogadta a közbenjárásért cserébe felajánlott 150 ezer forintot, és arra is ígéretet tett, hogy a jövőben is számíthatnak részéről hasonló segítségre.

A motozás során a kormánytisztviselő ruházatából előkerültek a megbízhatósági vizsgálat során felhasznált bankjegyek, majd előállították a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A kormánytisztviselőt 2023 tavaszán ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, tehát jelen cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el.

A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, a bíróság azonban elegendőnek látta az enyhébb kényszerintézkedés, a bűnügyi felügyelet elrendelését. A végzés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Nyitóképünk illusztráció.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.