Már bő egy hete elbírálhatta az első pályázók előregisztrációját a Napenergia Plusz program lebonyolítója. Az akkumulátorral kiegészített napelemes rendszerek telepítését támogató program kerete 15 ezer háztartásra elég, de 25 ezren jelentkeztek. Mostantól indul a versenyfutás: azok mehetnek biztosra, akik még bőven a keret kimerülése előtt letudják a szerződéskötést és a szükséges papírmunkát. Közben gyorsan kell dönteni egy sor műszaki kérdésben: érdemes-e rámenni a nagyobb teljesítményű napelemekre és a nagyobb kapacitású akksikra? És vajon mire jó az aszimmetrikus inverter? Itt vannak a válaszok.
Múlt hét elején már megkaphatták az új állami napelemes pályázatra jelentkezők az első értesítéseket arról, hogy elfogadta-e előregisztrációjukat a pályázatot lebonyolító Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ). Nem lehetnek azonban még nyugodtak, akiknél pozitív a válasz: az igazi verseny csak most kezdődik.
A Napenergia Plusz programban 15 ezer pályázó juthat hozzá akkumulátorokkal kiegészített háztartási napelemes rendszerhez úgy, hogy a beruházás költségeinek 66 százalékát (de legfeljebb 5 millió forintot) az állam állja uniós pénzekből. A pályázat iránt, bár valójában egy korábban törölt pályázat átcímkézése, és a korábbi hasonló pályázattal kapcsolatos rossz tapasztalatok ellenére is meglehetősen nagy volt az érdeklődés:
több mint 25 ezren pályáztak, miközben a 75 milliárdos keret 15 ezer háztartás támogatására nyújt fedezetet.
Az előregisztráció során nem számított a beadási sorrend – erre az NFFKÜ is kitér a program honlapján –, csakhogy attól kezdve, hogy a jelentkezők megkapják az előregisztráció elfogadásáról szóló értesítést már gyorsnak kell lenni. Az előregisztrációk elbírálására 15 munkanapja volt az NFFKÜ-nek, vagyis a legelső benyújtók – akiket nem tántorított el a rendszer kezdeti beragadása – elvileg már február 5-én megkaphatták az értesítést.
A következő lépések – a kivitelező kijelölése, a kapcsolatfelvétel, az ajánlatadás, a költségvetés és a szerződés elkészítése, majd aláírása és feltöltése, és a csatlakozási igény benyújtása az elektromos szolgáltatóhoz – pontosságán és lebonyolításuk gyorsaságán múlhat a siker. A támogatások odaítélésénél ugyanis már számítani fog a beadási sorrend, hiszen addig fogadják be a kérelmeket, amíg ki nem merült a 75 milliárd forintos pályázati keret.
A gyorsaság fontosságára már a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség közelmúltban rendezett fórumán is figyelmeztetett Dunai Bálint, a Danubia Energia Kft. ügyvezetője. Akkor azt jelezte, várhatóan sokan ki fognak esni jelentkezők közül, de ennek ellenére is érdemes a pályázóknak
- már azelőtt felvenni a kapcsolatot a kivitelezőkkel, hogy megkapnák az előregisztráció elbírálásáról szóló értesítést,
- előre tisztázni a vállalkozói szerződés részleteit,
- időben (de nem túl korán, nehogy lejárjon a 30 napos érvényesség) lekérni a nullás adótartozásról szóló NAV-igazolást,
- megbeszélni a szóba jöhető vállalkozóval a fizetési módokat (a 34 százalékos önrészt előre fizetik, vagy inkább lekérik a támogatási előleget, és később rendezik rendezik az önerőt), és
ahogy jóváhagyják az előregisztrációt azonnal írják alá és adják be a szükséges dokumentumokat.
A pályázattal kapcsolatban mások is előálltak tippekkel, a Solar Kit Hungary Kft. például a egy sor ötletet sorolt fel szerdai közleményében.
Lehetőleg legyen aszimmetrikus az inverter
A pályázóknak célszerű az önfogyasztásra koncentrálni, hiszen az 5 forintos átvételi áron kevésbé éri meg a hálózatba táplálni, miközben onnan legalább 38 (de akár 70) forintért vehetjük az áram kilowattját. Ebben az aszimmetrikus inverter tud segíteni a jelenlegi elszámolási rendszerben.
Ha ugyanis például egy háztartás energiaszükségletét és egy hagyományos, szimmetrikus inverterrel ellátott napelemes rendszer működését nézzük, akkor a háztartás különböző részein eltérő fogyasztások álhatnak elő: a konyhában magasabb az energiaigény a sütő miatt, a nappaliban és a hálószobákban viszont kisebb, akkor a szimmetrikus inverter, nem képes arra, hogy ezt kiegyenlítse: azon a fázison, ahol a napelemek termelési kapacitásánál alacsonyabb a fogyasztásunk – a nappali és hálószoba esetén – visszatermeli a felesleget a hálózatba, viszont azon a fázison, ahol többletfogyasztás jelentkezik, ott már a hálózatról vételezi az elektromos áramot:
vagyis előfordulhat, hogy míg az egyik fázison olcsón visszatermelünk a hálózatra, a másikon drágán vesszük az áramot egy adott pillanatban.
Az aszimmetrikus inverter ezzel szemben képes kezelni a különböző fogyasztási mintákat, így minimalizálja vagy akár teljesen kiküszöböli a visszatáplálást, és a háztartás csak azt az energiát használja fel, amit a napelemek éppen termelnek, nem táplál fel vagy vételez a hálózatról semmit.
Ezen kívül érdemes odafigyelni a következőkre is
- a lehető legnagyobb inverter-teljesítmény választani, hiszen ha pár év múlva új klímát vagy elektromos autót vásárolunk, eleve szükség lehet majd a bővítésre,
- legyen a lehető legnagyobb az akkumulátorkapacitás, mivel hosszabb távon jobban járunk vele,
- a napelempanelek összteljesítménye legyen magasabb, mint az inverteré, mert így kissé felhős időben is képes a rendszer megtermelni szükséges árammennyiséget: 4 kW-os inverter esetén 4,8 kW, 5 kW-os inverter esetén 6 kW napelemet enged a pályázat, és ezt érdemes kihasználni, illetve
- keressünk gyakorlott kivitelezőt!
Utóbbit az is erősíti, hogy a korábbi 2021-es pályázatnál volt olyan cég, amely túlságosan sok pályázatos ügyfelet vállalt, miközben az állam csak késve folyósította a támogatásokat, ami fizetési nehézségekhez vezetett, és végül képtelenek voltak teljesíteni, több száz ügyfelet hagyva a slamasztikában.
Nem fizet az állam, meg is feneklett legalább egy napelemes cég: pályázók százai futnak a pénzük után
Több százan futnak a pénzük és vágyott napelemeik után a 2021-es napelemes pályázat nyertesei közül, miután kivitelezőjüknék pénzügyi nehézségek léptek fel. Az érintett vállalkozás lehívta a támogatási előlegeket, és önerőt is átvett az ügyfelektől, telepített is több rendszert, illetve leszállított számos berendezést, de sok ügyfél esetében nem jutott semmire.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.