Gazdaság hvg.hu 2023. augusztus. 01. 18:39

120 millióért vásárol digitális évadtervező szoftvert az Operaház

Internetet is vennének, arra további 20 millióért írtak ki közbeszerzést - nettó.

Több, mint nettó 310 ezer euróért – mivel kedden kicsit gyengélkedett a forint, így ez napi árfolyamon majdnem 121 millió forint – szerez be az Ókovács Szilveszter vezette Állami Operaház egy “digitális évadtervező szoftvert”.

Az erről szóló, július 18-én megjelent közbeszerzés pályázati felhívása szerint ezért az árért 2 évre vásárolnák a szoftvert és az ár tartalmazza a "bevezetés” költségét is.

A felhívás szerint az Operaház “operaházban vagy színházban már bevezetett évadtervező, munkaidő beosztó és nyilvántartó szoftvert kíván beszerezni” 1500 fős stábja részére.

Nem ez azonban az Operaház egyetlen friss közbeszerzése, hiszen július 28-án megindítottak egy másik közbeszerzési eljárást is. Ez egy éves internetszolgáltatásra szól, és nettó közel 20 millió forint értékű.

Utóbbi tender felhívása szerint az internetszolgáltatást ezért az összegért több telephelyen is biztosítani kell egy éven át: az Operaházban, az Eiffel Műhelyházban és az Erkel Színházban.

Félig teli vagy félig üres? Ellentmondásos az Ókovács Szilveszter vezette Opera művészi mérlege

Az utóbbi pár hónapban sok szó esett a Magyar Állami Operaházról, ám meglepően kevés arról, hogyan is alakult a budapesti operakultúra az utóbbi bő évtizedben. Mit és hogyan játszott az Opera Ókovács Szilveszter előző ciklusaiban?

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.