Gazdaság hvg.hu 2023. július. 14. 09:35

KSH: Óriási mélyrepülésben van a magyar építőipar

Két és negyedéves mélypontra került az építőipar májusban, az új szerződések száma pedig csúnyán zuhan.

12 százalékkal volt gyengébb a magyar építőipar teljesítménye idén májusban, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Épületből 13,2, egyéb építményből pedig 10 százalékkal kevesebb készült, mint egy éve.

Ez az elmúlt több mint két év leggyengébb adata, ennél rosszabbat utoljára 2021 februárjában mértek.

Egyetlen hónap alatt, áprilishoz viszonyítva 1,7 százalékkal csökkent a termelés.

2023 első öt hónapjában összesítve 8,8 százalékkal volt rosszabb az építőipar teljesítménye, mint 2022 január-májusában. Az, hogy egy hónapban éves szinten növekedés lett volna, utoljára tavaly novemberben történt meg.

Az új szerződések száma pedig azt vetíti előre, hogy a jövő is rossz lesz: idén májusban épületekre 48,5, egyéb építményre 11,9 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek meg, mint egy éve, ez összesítve 36,9 százalékkal kevesebb újonnan megkötött szerződést jelent. Így május végén összesen 30,2 százalékkal kevesebb építkezésen dolgoztak (vagy volt rájuk megkötött szerződés), mint egy éve – ez nyolcéves mélypontot jelent.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.