Gazdaság hvg.hu 2023. március. 16. 12:10

54 milliárd dolláros hitellel igyekszik nyugtatni a befektetőket a Credit Suisse

A svájci jegybank nyújt kölcsönt a nehéz helyzetbe került, 167 éves pénzintézetnek.

A likviditás és a befektetői bizalom helyreállítása érdekében 54 milliárd dolláros hitelt vesz fel a svájci központi banktól – jelentette be a Credit Suisse a Reuters híradása szerint.

A jegybank már szerdán jelezte, hogy kész kölcsönt nyújtani a pénzintézetnek, miután a részvényeinek árfolyama 30 százalékos eséssel történelmi mélypontra zuhant, ez pedig felerősítette a globális bankválságról szóló félelmeket.

A bejelentés hatására 24 százalékkal emelkedett az árfolyam.

A Credit Suisse az első nagy globális bank, amelynek a 2008-as pénzügyi válság óta pénzügyi mentőövet dobtak. A problémái kétségeket ébresztettek afelől is, hogy a központi bankok képesek lesznek-e agresszív kamatemelésekkel folytatni a küzdelmüket az infláció ellen.

A JP Morgan elemzői szerint a hitelfelvétellel a Credit Suisse időt nyer a szükséges átalakítások elvégzésére. A Reuters szerint a 167 éves bank problémáinak megjelenése nyomán az Egyesült Államokról Európára terelődött a befektetők és a szabályozók figyelme.

A Credit Suisse azután adott el a részvényeiből, hogy a legnagyobb befektetője közölte, nem tud további pénzügyi segítséget nyújtani. Mindez csak tetézte a bankszektorral kapcsolatos félelmeket, amelyeket az amerikai Silicon Valley Bank és a Signature Bank összeomlása keltett.

A két amerikai pénzintézet csődjéről itt, ennek lehetséges európai hatásairól itt írtunk:

Milyen hatással lehet Európára az amerikai SVB bank csődje?

A Silicon Valley Bankot pénteken vették át a csődgondnokok, Joe Biden elnök igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, de Európában sokan ráfázhattak volna a kaliforniai bank bukására - különösen a startup cégek közül. Nem veszélyezteti a német bankrendszert az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) csődje - közölte a német bankszövetség (Bundesverband deutscher Banken - BdB) hétfőn.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.