Évek óta nem volt arra sem példa, hogy negatív legyen a külkereskedelmi mérleg az év végére, ehhez képest 2022-ben már a decemberi adat nélkül is több ezer milliárd forintos hiány jött össze. Csak novemberben 536 milliárd forinttal nőtt a hiány.
1,28 milliárd euró, azaz 536 milliárd forint volt a magyar külkereskedelmi hiány novemberben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez az elmúlt évek harmadik legrosszabb havi adata, az első kettő az augusztusi és a júliusi volt.
A külkereskedelmi hiány azt jelzi, hogy mennyivel több pénzt kellett fizetni a Magyarországra behozott külföldi áruknál azért, mint amennyiért magyar termékeket külföldre eladtak. 2016 eleje és 2021 közepe között két hónap volt, amikor negatív lett a mérleg, 2021 júliusa óta viszont az összes hónapban hiány jött össze. Ez pedig azért nagy baj, mert így hiába nő a GDP, a megtermelt többletjövedelem jelentős része elmegy arra, hogy külföldi termékeket, nagyrészt energiahordozókat vegyenek rajta.
Hiába van bármekkora GDP-növekedés, ha elviszi az import
Bár tetszetős gazdasági növekedést regisztrált az idei első fél évben a statisztika, de a megtermelt többletjövedelem jelentős része ráment az energia importjára. A hazai össztermék vásárlóértéke mindössze 1,7 százalékkal emelkedett, a többi csak látszat.
2022 első tizenegy hónapjában összesítve 8 milliárd euró, vagyis 3156 milliárd forint a hiány. Egy évvel korábban, 2021 januárja és novembere között még 851 milliárd forintos többletnél tartottunk.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.