Gazdaság MTI 2022. július. 25. 06:22

A hőség véget vethet az idei dinnyeszezonnak

A jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani, ahogy csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is.

Az extrém hőhullám miatt az idei dinnyeszezon csúcsidőszaka jelentősen lerövidült, a későbbre időzített tételek is korábban érnek be – írja a Magyar Nemzet a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb beszámolója alapján.

A hőség miatt a termésátlagok is sok helyen elmaradnak majd a szokásostól, van, ahol hektáronként húsz tonna a hozambeli különbség az előző évekhez képest. Hiánytól azonban nem kell tartani, a hazai piacok ellátása bőségesen biztosított, és elképzelhető, hogy a következő hetekben is jut majd exportra is a magyar dinnyéből.

A FruitVeb szerint ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani, ahogyan csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is. Az egyik fő termesztőkörzetben, Békés megyében az utóbbi napokban átlagosan kilónként 80-100 forint körül alakult a magvas, és 115-120 forintos sávban mozgott a magszegény dinnye termelői ára. Megjegyezték, hogy az ágazat szereplői az idén – az elmúlt évekkel ellentétben – elégedettek az árak alakulásával.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.