A cég megtévesztően utalhat a napelempályázatok költségmentes előkészítésére, az ingyenességre.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az EU-SOLAR Nyrt.-vel szemben, amiért megtévesztően ígérheti a lakossági napelempályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdetheti a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.
A GVH tájékoztatása szerint a vállalkozás megtévesztően állíthatja azt, hogy az állami pályázatok előkészítését költségmentesen végzi, a nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint ugyanis a fogyasztók díjat fizetnek ezért, amelynek visszatérítésére később sincs lehetőség.
A cég emellett szintén megtévesztően utalhat az ingyenességre, az önerő hiányára, illetve a 100 százalékos támogatottságra, a fogyasztóknak ugyanis vélhetően nemcsak a pályázat előkészítésével összefüggő díjakat kell maguknak állniuk, hanem önerőt is kell fizetniük, ha beruházásuk nem fér bele a támogatási keretbe.
A GVH hangsúlyozta, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás során a tényeket tisztázzák, és ezen keresztül a feltételezett jogsértést bizonyíthatják.
Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.