Gazdaság MTI 2022. április. 25. 08:07

Óránként 1500 forintot keres egy kétkezi munkás

Ettől azonban van eltérés országrészenként. Van, ahol 1900 forintot is eléri az órabér, másutt az 1400 forintot sem éri el. Tavalyhoz képest 10 százalék feletti a bérnövekedés, ami meghaladja még a középvezetők fizetésének emelkedését is, ám az infláció miatt a reálbér még csökkenhet is.

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder közel 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel, amiből megállapította, hogy a régiókat tekintve már csak a Dél-Dunántúlon fordul elő 1400 forint alatti átlagos fizikai órabér, viszont az Észak-Alföld mellett ebben a régióban volt a legnagyobb, 16 százalékot meghaladó az éves szintű növekedés, ami azt jelzi, hogy a legalacsonyabb béreket fizető országrészekben zajlik a felzárkózás az országos átlaghoz.

Az átlag felett áll a közép-dunántúli régió 1600 forintos átlagos órabérrel, miközben a mezőnyből továbbra is Budapest és Közép-Magyarország emelkedik ki 1900 forint körüli értékével.

A közleményben idézik Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki szerint továbbra is kétszámjegyű bérnövekedést tapasztalnak a fizikai munkakörökben, a bérek gyors ütemű változását a munkaerőhiány mellett az első negyedévben a minimálbér közel 20 százalékos emelése is hajtotta. Ez a növekedési ütem várhatóan az egész évre jellemző lesz. A koronavírus kitörésekor tapasztalható rövid megtorpanástól eltekintve a fizikai órabérek növekedésének éves mértéke már hosszú évek óta 10 százalék körül alakult – tette hozzá.

Hamrák Viktor ugyanakkor megjegyezte, hogy az idei helyzet mégis komolyan eltér a korábbi évektől: egy olyan kedvezőtlen inflációs forgatókönyv mellett, amelyben a pénzromlás mértéke kétszámjegyű, akár az is előfordulhat, hogy a 10 százalék körüli nominális béremelkedés ellenére a reálbérek csökkennek.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg.

A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál az éves béremelkedés mértéke 2022 első negyedévében átlagosan 7,3 százalékos volt.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partner szerint a középvezetői szegmensben a járvány első évében gyakorlatilag megállt az átlagbérek emelkedése, tavaly ilyenkor mindössze 1,5 százalékos éves szintű bérnövekedést mutattak ki az érintett körben. Most azonban régen látott ütemben zajlanak a béremelések. A jelenlegi inflációs környezetben arra számítanak, hogy a bérnövekedés 2022 további részében is legalább a 7–8 százalékos szinten marad – tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés