A műveletet a cég közel ötvenmillió, egyenként 670 forint értékű részvény kibocsátásával valósítja meg.
A 4iG Nyrt. igazgatósága úgy döntött, hogy részvénykibocsátással zártkörű alaptőkeemelést hajt végre – áll a cégcsoport közleményében. Ehhez a német multi Rheinmetal AG (amellyel már korábban stratégiai szerződést kötött a Mészáros Lőrinc volt üzlettársa, Jászai Gellért által vezetett cégcsoport) bocsátott a 4iG rendelkezésére több mint 33 milliárd forintot. Ebből a 4iG közel 50 millió, egyenként 20 forint névértékű és 670 forint kibocsátási értékű részvényt hoz forgalomba.
Ez azt jelenti, hogy a részvények összesített névértékével (kb. egymilliárd forinttal) növekszik meg a cégcsoport jegyzett tőkéje, míg a névérték és a kibocsátási érték különbözete (kb. 32,5 milliárd forint) a 4iG tőketartalékába kerül.
A Rheinmetall Aktiengesellschaft a kibocsátásra kerülő új 4iG részvények átvételére írásban már kötelezettséget vállalt – írja a cégcsoport. A bejelentés azt követően érkezett, hogy a 4iG Nyrt. egy kormányrendelet jóvoltából a Gazdasági Versenyhivatalt kikerülve szerezhetett vásárolhatta fel az Antenna Hungária Zrt.-t.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.