Februártól tudja meg a legtöbb érintett lakáshiteles, hogy konkrétan mennyit spórol havonta a június 30-ig élő kamatstoppal. A törlesztőrészlete ugyan most is nőhet, de ennek mértéke maximalizált. Tízmilliós hitellel tízezer forintot is eléri a nyereség, ami a törlesztőrészlet 10 százaléka - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A karácsonykor meghozott lakáshitel kamatstop rendelet szerint január 1. és június 30. között nem lehet magasabb a jelzálogkölcsönök kamata, mint az október 27-én érvényes referenciamutató alapján számított. A kamatplafon minden rövid távon változó kamatozású jelzáloghitelre vonatkozik, amelyik október 27. és június 30. között elér a kamatperiódusa végéhez, amikor már az új feltételeknek megfelelő kamat érvényesülne.
Ha a kölcsönszerződés szerint az újonnan megállapított kamat magasabb lenne az október 27-inél - ami az elmúlt hónapok nagyfokú kamatemelései mellett most már törvényszerű - akkor életbe lép a kamatstop. Nem mindegy azonban, hogy mikor van a kamatperiódus fordulója:
- Novemberi kamatforduló esetén a rendelkezés csak névleges, hiszen alapból az október 27-én érvényes referenciamutató határozza meg az új törlesztőt, így azt nem is haladhatná meg semmiképp.
- Decemberi kamatfordulónál már január 1-től az alacsonyabb kamat alapján kell kiszámítani a törlesztőrészletet.
- A kölcsön kamatának januári változása esetén a kamatforduló pontos dátuma után kell alkalmazni a kamatstopot. Vagyis lehet, hogy még nem teljes hónapra vonatkozott a kamatfék, és februártól számolják ez alapján az egész hónapra a törlesztésünket.
- Februári vagy későbbi kamatváltozás esetén a helyzet hasonló a januárihoz, a kamatforduló hónapjában csak a hónap kamatfordulót követő hányadában érvényesül a kamatstop, az azt követő hónapban lesz teljes mértékben kedvezményes a törlesztő.
A kamatperiódus fordulónapjának pontos dátumát a szerződés tartalmazza. A Bank360 egy február 1-jén bekövetkező kamatforduló feltételezése mellett számolta ki, mekkora könnyítést jelent a kamatstop a lakáshitel törlesztőrészletében.
13 ezer forint helyett csak 3 ezer forinttal növekszik a teher a kamatstop miatt
Ha az adós 2016 februárjában vett fel 12 millió forint értékben lakáshitelt, a 15 éves futamidejű hitelből idén januárra 8 010 192 forintos adósság maradt. A hat hónapos kamatperiódus miatt tavaly augusztus óta az 1,42 százalékos referenciakamat vonatkozott a változó kamatozású hitelre, amely még januárban is érvényben maradt, hiszen nem haladta meg a kamatstop alatt érvényes 2,17 százalékos felső határt.
Vagyis a hitelre eddig 3 százalékos kamatprémium feltételezése mellett 5,27 százalékos kamat vonatkozott, amire az ügyfél még januárban is a 89 030 forintos törlesztőrészletet fizette, hasonlóan az elmúlt fél évhez.
Februártól azonban már a 4,65 százalékos, január 28-án jegyzett referenciakamat határozná meg a törlesztőt kamatstop nélkül. Ez viszont több, mint a 2,17 százalék, így élesedik a kamatstop. Az új törlesztő a kamatstop mellett így 91 881 forintot tesz ki, ami mindössze 2 851 forintos növekedést jelent a havi terhekben - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Ehhez képest kamatstop nélkül 101 692 forint lenne a törlesztő, ami összesen 12 662 forintos növekedést jelentene. Ez majdnem tízezer forinttal magasabb emelkedés lett volna a kamatstop által meghatározott törlesztőhöz képest. Ettől az extra költségtől azonban június 30-ig megmenekülnek a változó kamatozású lakáshitelesek, ha mostanában árazódna át a hitelük.
A jelenleg érvényes szabályok szerint július 1-től a bankok alkalmazhatják a szerződés szerint megemelt kamatokat, tehát akkortól abban az esetben is az így kiszámolt magasabb törlesztőrészleteket kell fizetni, ha a kamatforduló január 1. és június 30. között volt.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.