Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni.
A jegybanki alapkamat két lépésben – júniusban és júliusban – összesen 0,60 százalékponttal emelkedett meg. Ezzel az irányadó kamatláb már 1,20 százalék. Az alapkamat emelése pedig hatással van a lakáshitelek kamatára (vagyis árára) is.
Ráadásul a meglévő változó kamatozású lakáskölcsönök – azon hitelek, amelyek kamata akár éven belül is módosulhat – kamatába igen gyorsan begyűrűzhet a változás. Ez érthető is, hiszen a BUBOR értéke – ezen mutató értéke alapján változik meg az ilyen típusú lakáskölcsönök kamata – jellemzően igen gyorsan reagál az alapkamat módosulására.
Az új hitelt igénylők körében jelenleg igen népszerűtlenek a változó kamatozású kölcsönök, ugyanakkor a meglévő hitelállománynak igen jelentős része még mindig ilyen kamatozású. Ennek oka, hogy a régi devizahiteleket a forintra váltás során 3 havi BUBOR-hoz kötött változó kamatozású hitellé alakították át.
Augusztusban már fájni fog az alapkamat emelése
A Bankmonitor elemzése azt is hangsúlyozza, hogy a júliusi alapkamat emelés nem jött jókor, hiszen pont július 28-a az a dátum, ami a változó kamatozású kölcsönök kamatának alakulása szempontjából lényeges. (A hónap utolsó munkanapját két nappal megelőzően érvényes BUBOR értéke alapján módosul ugyanis a kölcsönök kamata: vagyis az augusztusban módosuló változó kamatozású kölcsönök kamatára a július 28-án érvényes BUBOR lesz hatással.) Márpedig az alapkamat megnövelése miatt a BUBOR értéke is jelentősen megemelkedett: a 3 havi irányadó referencia-kamatláb értéke 1,33 százalékra ugrott július 28-ra. Ez 0,54 százalékponttal magasabb, mint a három hónappal korábban érvényes érték.
Ez azt is jelenti, hogy az augusztusban forduló régi devizahitelek kamata 0,54 százalékponttal fog megemelkedni - ez pedig több százezer volt devizahitelest érint. Ez egy 10 millió forint fennálló tartozású, 10 év hátralévő futamidejű kölcsön esetében 2 500 forint törlesztőrészlet emelkedést jelentene. A kamatemelkedés miatt a teljes visszafizetendő összeg is megemelkedne 300 ezer forinttal.
Természetesen a változásnak nem csak a volt devizahitelesekre lesz hatása. Rövidesen valamennyi változó kamatozású kölcsönnél jelentkezni fog a kamatemelés hatása.
Nem most kezdődött a kamatok emelkedése
A BUBOR azonban már az alapkamat megemelése előtt növekedésnek indult. 2020 év eleje óta a 3 havi irányadó referenciamutató értéke nagyságrendileg 1,10 százalékponttal nőtt. Ez a kamatemelés egy 10 millió forint összegű, 10 éves hátralévő futamidejű hitel esetében már jelentősebb, 5 ezer forintos törlesztőrészlet növekedést eredményezne, a teljes visszafizetendő összeg pedig 600 ezer forinttal emelkedhetne ezáltal.
Ez a kamatemelkedés már megtörtént, sok adós azonban még nem szembesült az új helyzettel, a 2020. március 18-án bevezetett hitelmoratórium ugyanis elfedi a kamatemelés hatását. (A hitelmoratórium ideje alatt az adósoknak nem szükséges megfizetniük a havi törlesztőrészleteiket.) Ezen fizetési szüneteltetés ideje alatt sokan nem követték hitelük kamatának alakulását, ők várhatóan október elején fognak szembesülni az új helyzettel, a moratórium ugyanis a jelenleg ismert feltételek mellett szeptember végén lejár. Azt pedig minden érintettnek fontos szem előtt tartania, hogy a törlesztés szüneteltetése nem véd a kamatemelkedés ellen, a moratórium lejártát követően a törlesztők – kizárólag a kamatemelkedés miatt – meg fognak emelkedni az érintett hiteleknél. Ráadásul a folyamat nem állt meg, a jegybank további kamatemelési lépéseket helyezett kilátásba: az alapkamat emelése mindaddig folytatódik, amíg az infláció el nem éri a kívánatos szintet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.