Gazdaság hvg.hu 2021. március. 12. 14:22

Euronews: Mégsem fogadja el az EU a kínai és az orosz oltást a közös igazoláshoz

Ez hátrányt is jelenthet a magyarok számára, hiszen a kínai Sinopharm még el sem kezdte bevizsgáltatni az oltóanyagát az Európai Gyógyszerügynökséggel.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az Euronews a korábbi információkkal ellentétében úgy értesült, hogy az unió közös védettségi igazolványát mégsem kaphatják meg azok, akiknek kínai vagy orosz védőoltást adtak be. Az értesülés egy csütörtöki, zárt ajtók mögötti megbeszélésről származik, ahol két uniós biztos is erről beszélt.

Az Euronews birtokába került leirat szerint az Európai Bizottság alelnöke, Margaritisz Szkínász azt mondta: „az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagokat nem vesszük be, mert azokra nem vonatkoznak az uniós felelősségvállalási szabályok és a minőségbiztosítási eljárás sem”.

Ez Magyarország számára probléma lehet, hiszen ezek szerint azok az emberek, akiket kínai vagy orosz vakcinával oltottak be, nem kapják meg az uniós igazolást addig, ameddig ezek az oltóanyagok nem mennek át az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyási folyamatán. Az orosz Szputnyik V vizsgálata már elindult, a Sinopharm még nem kért engedélyt a készítménye számára.

Az ülésen részt vett az Európai Unió igazságügyi biztosa, Didier Reynders is, aki szintén elmondta, hogy a Bizottság javaslata csak az engedélyezett oltóanyagokra terjed ki, de ettől függetlenül bárki szabadon olthatja a lakosságát más termékekkel is.

Az ülésen elhangzottakat egy másik forrás is megerősítette az Euronewsnak.

A Bloomberg még kedden közölte: úgy tudják, a tagállamokban vészhelyzeti engedéllyel rendelkező oltóanyagok is bekerülhetnek az uniós rendszerbe függetlenül az Európai Gyógyszerügynökségtől, bár már akkor is felhívták rá a figyelmet, hogy változhat a javaslat.

A jelenlegi tervek szerint az Európai Bizottság jövő hét szerdán hozza nyilvánosságra a közös védettségi igazolás létrehozásáról szóló terveit, ezt a déli tagországok kérésre hozzák létre az utazás megkönnyítése céljából. Az még egyáltalán nem világos, milyen jogosultságokat ad majd az okmány.

Az Európai Parlament vakcinaügyi kontaktcsoportjának egyetlen magyar tagja, Ujhelyi István elmondta, szeretné, ha „egy magyar állampolgárt se érhessen hátrányos megkülönböztetés abból fakadóan, hogy melyik vakcinával oltották be. Ennek biztosítása a kormány kötelessége.”

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.