Gazdaság Kovács Gábor 2021. január. 07. 10:42

A tőzsdék szárnyaltak, miközben véres összecsapások zajlottak az amerikai törvényhozásban

Kovács Gábor
Szerzőnk Kovács Gábor

A befektetők nem azt figyelik, mi történik, hanem hogy mi várható. A teljes demokrata párti győzelemtől pedig fokozott gazdaságélénkítést várnak.

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
Friss cikkek a témában

Az amerikai tőzsdék meg sem rezdültek január 6-án, amikor a távozó elnök, Donald Trump hívei betörtek az amerikai törvényhozás épületébe, ahol emberéleteket is követelő összecsapások alakultak ki. A kialakult helyzetet sok elemző és politikus puccskísérletként, zendülésként írta le, és ezek még a visszafogottabb jelzők voltak.

Sőt, a fontosabb részvényindexek kimondottan jól teljesítettek. A Dow Jones ipari index történetében először áttörte a 31 000 pontos álomhatárt. Az S&P 500 szintén emelkedett, még ha történelmi magasságokba nem is jutott, ugyanakkor a Nasdaq kompozit index minimális esést könyvelt el nap végére.

Az európai indexek pedig erősen kezdték a január 7-et, az összeurópai Stoxx 600 kereskedése 0,6 százalékos pluszban indult.

A tőzsdéket azért nem rázta meg az amerikai belpolitikai káosz, mert a befektetők döntéseit nem az aktuális események mozgatják, hanem az, hogy mi várható – figyelmeztet elemzésében a CNN. A Capitoliumban kitört összecsapások előtt derült ki, hogy a Demokrata Párt szűk többséget szerez a törvényhozás felső házában. Ezzel hamarosan az a rég látott helyzet áll elő, hogy egyazon párt adja majd az elnököt (Joe Biden személyében), amelynek a törvényhozás mindkét kamarájában többsége lesz. Ezáltal az elnök illetve a törvényhozás sokkal könnyebben fog tudni intézkedéseket és jogszabályokat keresztülvinni.

Ugyan a Biden-kormánytól adóemelések várhatók, de az is biztos, hogy az új kormány fel fogja pörgetni a gazdaságvédelmi és -helyreállítási intézkedéseket, fokozottabban igyekszik majd enyhíteni a koronavírus-járvány kiváltotta gazdasági válság okozta károkat. Vagyis több pénzt fog pumpálni a gazdaságba – a tőzsdeindexekben ezt árazzák be előre.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.