A kormánypárti orgánumokat tömörítő médiaholdingba hiába öntik a pénzt több helyről, 1,44 milliárd forintos mínuszt hozott össze 2019-ben.
1,44 milliárdos mínuszt hozott össze a fideszes kötődésű sajtótermékeket üzemeltető Mediaworks Zrt. 2019-ben – írja a Népszava a friss cégadatokra hivatkozva. A veszteség különösen azért nagy teljesítmény, mert a társaság konszolidált árbevétele tavaly 70,8 milliárd forint volt, amiből a hétfőn közzétett hirdetési árbevétel meghaladta a 32 milliárd forintot.
A legnagyobb veszteséget a Retro Rádió mögötti vállalat (–313 millió forint), illetve a Mandiner (–100 millió) és a szegedma.hu (–63 millió) kiadója hozta össze.
A Mediaworks-csoport valós vesztesége 422 millió lett, a mínusz 1,44 milliárd annak köszönhető, hogy most átvilágították mind a 26 beolvadt cég, illetve leányvállalat tőkehelyzetét.
A G7 eközben arról írt, a Mediaworksnek viszonylag nagy, több mint 1,3 milliárdos bevétele volt külföldi országokból is.
Az, hogy a legtöbb ilyen bevétel Szlovákiából érkezett, nem meglepő, de második legtöbb az üzleti életben leginkább az offshore-tevékenységről ismert Panamából jött, több mint 200 millió forint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.