Gazdaság hvg.hu 2020. szeptember. 29. 16:17

Nyolcmilliárdért épít gyárat a Lenovo Üllőn

A beruházás negyede magyar állami támogatásból származik, a gyárban ezer embert alkalmaznak majd, a termelés jövőre indul.

Új számítógépgyárat épít Üllőn a Lenovo – jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter. A politikus szerint ez lesz a kínai számítógépgyártó “első európai közvetlen gyára”, amit kiélezett nemzetközi versenyt követően sikerült Magyarországra hozni.

A beruházás 8,2 milliárd forintjából kétmilliárd forintot a magyar állam áll vissza nem térítendő támogatásként. A 30 ezer négyzetméteres gyár összesen ezer embernek ad majd munkát, a gyártás 2021 elején indul.

Szijjártó Péter azt mondta, a beruházással a magyar informatikusok és elektronikai mérnökök kapnak komoly lehetőséget arra, hogy "világszínvonalú gyárban dolgozhassanak, és a nemzetközi informatikai iparág élvonalában fejthessék ki a tevékenységüket”. A miniszter szerint a gyár javítani fogja a magyar exportteljesítményt is.

“Magyarország és Kína kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint jelenleg” – jelentette ki Szijjártó Péter, aki szerint Magyarország a továbbiakban is versenybe fog szállni high-tech kínai vállalatok beruházásaiért, amikért – mint a Lenovo esetében is –, olyan országokkal kell majd versenyezni, akik sokat kritizálták Magyarországot, amiért jó kapcsolatokat ápol Kínával.

zöldhasú
Hirdetés