Gazdaság hvg.hu 2020. április. 16. 09:17

A járvány sem kellett hozzá, hogy véget érjen az építőipar aranykora

Februárban 2,5 százalékkal, az év első két hónapjában mindössze 2 ezrelékkel volt nagyobb az építőipar termelése, mint egy évvel korábban.

Az utolsó olyan adatokat közölte a Központi Statisztikai Hivatal a magyar építőipar teljesítményéről, amelyeken még nem látszanak a koronavírus-járvány hatásai.

Idén februárban a termelés 2,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Ahhoz képest ez előrelépésnek számít, hogy januárban még 2,5 százalékos visszaesést mértek. Ahhoz viszonyítva azonban sokkal rosszabbnak tűnik az adat, hogy 2017 és 2019 között egyetlen hónap volt csak, amikor ennél alacsonyabb volt a mutató. Tavaly az év elején még 23-67 százalékos növekedést mértek minden hónapban, onnan novemberre már 8 százalék alá esett a havi növekedés, azóta pedig még rosszabb a helyzet.

2020 első két hónapjában összesítve 0,2 százalékos volt a növekedés 2019 január-februárjához képest.

Februárban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 1,6, az egyéb építményeké 4,2 százalékkal. Februárban ipari épületeken, útépítéseken és vasútfelújításokon végeztek nagy értékű munkákat, ez magyarázza a növekedések nagy részét.

A megkötött új szerződések száma 2,7 százalékkal nőtt. De itt is látszik a kettősség: az épületek építésére kötött szerződéseké 7,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 16,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.