Gazdaság Lengyel Miklós 2019. június. 05. 13:17

A kínai elnöknek mostanában nem barátja Trump, de talált helyette mást

Oroszország Kína legdinamikusabban növekvő kereskedelmi partnere – ezt hangsúlyozta Hszi Csin-ping elnök, aki az Itar-Tassz hírügynökségnek nyilatkozott oroszországi látogatása felvezetéseként. Azt nem mondhatta, hogy a legnagyobb, mert az nem volna igaz.

100 milliárd dollár fölé emelkedett a kereskedelmi forgalom

A pekingi Global Times azt emeli ki, hogy nehéz időkben felértékelődnek a megbízható partnerek. Félreérthetetlen célzás ez Trump elnökre, aki még nem is oly rég Pekingben, a Tiltott városban vendégeskedett. Most viszont szankciókkal sújtja Kínát. Peking hasonlóképp válaszolt. A kínaiak gazdasági terrorizmust emlegetnek. Az oroszok szerint még az is megfordult a pekingi vezetők fejében, hogy a termelés egy részét áthelyezzék Oroszországba. A kínaiak sajtója erről nemigen írogat. Okkal. Oroszország gazdasága viszonylag kicsi, és éppúgy amerikai szankciók sújtják, mint Kínát. A CNN hírtelevíziónak nyilatkozó szakértők szerint Oroszország nemigen jelent alternatívát az USA-hoz képest.

A kínaiak elsősorban nyersanyagot importálnak Oroszországból, most már járható az északi út is. Cseppfolyósított földgázt már úgy is szállíthatnak Oroszországból Kínába, hogy nem kerülik meg szinte az egész Földet, hanem csak északról Szibériát. A két állam közötti kereskedelem csaknem 30%-kal növekedett egyetlen év alatt – hangsúlyozza a China Daily – rámutatva arra, hogy Peking 10 legnagyobb kereskedelmi partnere közül ez a rekord. Azt egyik fél sem nagyon hangsúlyozza, hogy az aránytalanság szembeszökő: míg Oroszország számára Kína abszolút első és minden tekintetben meghatározó partner, addig a másik oldalon a szép szavak kínos realitást lepleznek, vagyis azt, hogy az oroszok csak nyersanyagot és fegyvereket tudnak eladni. E tekintetben a szovjet időkhöz képest nincsen nagy változás.

A kínaiak fegyverzete sok tekintetben még mindig az orosz technológia továbbfejlesztésén alapul, de más termékre nemigen tartanak igényt az orosz ipar kínálatából. Így nem csoda, ha Oroszország részesedése a kínaiak kereskedelmében alig nagyobb, mint Mongóliáé. Minderről három napon át tágyal Oroszországban Hszi Csin-ping elnök, aki fél szemmel továbbra is elsősorban Amerikára figyel. Trump még azt jelezte: a G20 csúcstalálkozón tisztázhatják a nézeteltéréseket. Ám az Amerika-ellenes panaszokat összefoglaló, úgynevezett Fehér Könyvet ismertető kínai államtitkár Pekingben már azt közölte: nem tud róla, hogy Hszi Csin-ping elnök találkozna Donald Trumppal a G20 csúcson Oszakában, Japánban. (képünk illusztráció)

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.