Többen elestek, ketten megsérültek az utasok közül, amikor ütközőnek futott a Tokaj IC hétfő délután a Keleti pályaudvaron.
Az ütköző fogta meg a peronra befutó Tokaj IC-t hétfő délután a Keleti pályaudvaron – számolt be a hvg.hu egyik olvasója, aki a vonaton utazott.
Már lassan ment a vonat, és egyszer csak csatt, minden kocsi összezördült
– mondta a Budapestre dolgozni érkező olvasónk, aki szerint a hirtelen megállástól sok utas egymásra zuhant: „Egy kisgyerekre ráesett az anyukája, rá pedig valaki más borult”.
Az esetről a Mávinform is kitett egy bejegyzést négy óra után, amiben azt írták, hogy
a Miskolcról 12:38-kor a Keleti pályaudvarra indult Tokaj InterCity (IC 1652) 15:17-kor a Keleti pályaudvarra érkezéskor kis sebességgel nekiütközött a vágány végi ütközőbaknak. A vonaton utazók közül többen elestek, jelenlegi információink szerint két utas megsérült. A baleset körülményeit vizsgálják.
Olvasónk, akinek sikerült időben megkapaszkodnia, látott egy vérző utast is, akinek feltehetően eltört az orra. Hozzá mentőt hívtak, a baleset helyszínén pedig megjelentek a MÁV Vasútbiztonság feliratú mellényt viselő munkatársai, később pedig a rendőrök is.
Megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ők azt írták, hogy a helyszínelés még tart, a baleset körülményeit a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya vizsgálja.
A történtekkel kapcsolatban az Országos Mentőszolgálat sajtóosztályát is kerestük, egyelőre várjuk a válaszukat.