Tavaly 300 és 700 forint között volt a gyümölcs ára.
Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly ennek a negyedéért hozzájuthattak a vevők – olvasható az ATV oldalán.
A termelő azt mondta, tavaly erős volt a fák terhelése a sok gyümölcs miatt, a téli időszakban hol meleg, hol meg nagyon hideg volt, most pedig a sok eső okozta a bajt. Van olyan fajta, ahol szinte a termés egésze kiesett.
A mostani időszakban a kereskedők 1000-1200 forintot fizetnek a termelőnek a cseresznye kilójáért, a boltban viszont ennél jóval többet,
1500, de akár 2000 forintot is elkérnek érte.
Csak összehasonlításul: tavaly 300 és 700 forint között volt a gyümölcs ára.
Azért jó hír is van: kajszibarackból idén lényegesen több lesz, mint tavaly, barackot pedig már most lehet kapni a piacokon, ám ez még nem az igazi, szezonja június vége és július lesz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.