Tovább rontott gazdasági előrejelzésén az IMF
Tovább tart ugyan a globális gazdaság növekedése, de a bővülés üteme kisebb lesz a Nemzetközi Valutalap (IMF) által korábban becsültnél - áll az IMF politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) közleményében.
Kedden az IMF hat hónapon belül már harmadszor csökkentette a globális GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzését. Előző, januári várakozásához képest az IMF 0,2 százalékponttal, 3,3 százalékra, 2016 óta legkisebb ütemre fogta vissza a világgazdaság növekedési becslését. Tavaly a globális gazdaság 3,6 százalékkal nőtt.
Az IMFC szerint a gazdasági növekedést olyan tényezők lassítják, mint a kereskedelmi feszültségek, a politikai bizonytalanságok és a geopolitikai kockázatok, miközben az adósságszint rekordmagas és komoly kilengések tapasztalhatóak a pénzpiacokon.
A 189 országot tömörítő Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hétvégén befejeződött éves közgyűlésének lezárásaként megjelent IMFC-közlemény szerint a fiskális politikának flexibilisnek és növekedéspártinak kell lennie, ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra is, hogy "ne szaladjon el" az adósság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.