Kedd este félbeszakadt a Pesti Színház Az imposztor című darabja. Kiderült: Kern András lett rosszul.
Váratlanul félbeszakadt kedden a Pesti Színház előadása. Spiró György Az imposztor című darabját játszották, ám a szünet után nem az előadás főszereplői, hanem Rudolf Péter, a darab rendezője, a színház igazgatója lépett színpadra, közölve a rossz hírt, nem tudják folytatni.
Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy valakihez kiment a mentő, most a Blikk megtudta: Kern András lett rosszul.
A lap úgy tudja, Kern András panaszkodott rosszullétre, szédülésre, amely ismerve azt a tényt, hogy több mint tíz éve pacemakerrel él, alaposan megijesztette a kollégáit, akik azonnal mentőt hívtak hozzá.
„Gyorsan kiértek, és be is vitték az ügyeletre, de már úgy tudom, otthon van” – mondta a lapnak egy informátora.
A Blikk telefonon elérte telefonon a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt, aki meglepően jókedvűen reagált az érdeklődésükre.
„Egyelőre nem tudom, mit mondhatok ebben az ügyben, mert nem egyeztettem a színházzal. Korábban megbeszéltük, hogy ugyanazt fogjuk nyilatkozni, és még nem hívtak” – mondta röviden.
Kern András korábban maga mesélte el, miért kapott szívritmusszabályzót.
„Az történt, hogy egyszer csak lelassult a pulzusom, kiderült, hogy a szívem a percenkénti 70-75 helyett mindössze 39-et ver” – mesélte akkor a színész, akit végül Merkely Béla professzor műtött meg.
Kern jelenleg, 76 éves kora ellenére is hat darabban játszik, január végéig legalább húsz alkalommal lép majd színpadra.