Gazdaság hvg.hu 2019. március. 28. 07:30

Nem tesznek sapkát a tranzakciós illetékre, mert kell a pénz a családvédelemre

Módosított eredeti javaslatán a kormány: az új elképzelés szerint nem maximálnák a tranzakciós illeték összegét.

A kormány korábban átalakítani tervezte a tranzakciós illeték szabályozását úgy, hogy az a 20 ezer forintot meghaladó átutalások esetén évente legfeljebb 800 forint terhet jelentsen a banki ügyfeleknek. Az Mfor azonban most kiszúrt egy új, ezt a javaslatot felülíró, Bánki Erik jegyezte módosító indítványt a parlament honlapján.

Ez felülírja Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatát: kiveszi abból a tranzakciós díj mérséklésére vonatkozó részt.

Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert kell a pénz a családvédelmi akcióterv megvalósítására.

* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek

Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.