Gazdaság hvg.hu 2019. február. 14. 09:08

4,8 százalékkal nőtt a magyar gazdaság 2018-ban

A negyedik negyedévben és az év egészében is 4,8 százalékos GDP-növekedést mértek.

Magyarország bruttó hazai terméke 2018 IV. negyedévében a nyers adatok szerint 5,0, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a KSH.

2018 egészében a GDP 4,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

Részletes adatokat most még nem közölt a statisztikai hivatal, egyedül annyit írtak, hogy a növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.

Virovácz Péter, az ING elemzője azt írta, miután a KSH kiadta az adatot: az, ahogyan a GDP a negyedik negyedévben nőtt, jelentősen felülmúlva a 4,5 százalékos piaci várakozást. Annak ellenére, hogy a legfontosabb gazdasági partnereink növekedése folyamatosan mérséklődik, a magyar gazdaság lendülete továbbra is kitart.

A mai meglepően erős adat ellenére az elemző továbbra is úgy véli, hogy a gazdaság 2019-ben veszíthet lendületéből, hiszen a külső kereslet várt romlását nem lehet figyelmen kívül hagyni. A lassulás mértékét ezen kívül az határozza majd meg szerinte, hogy a tavalyihoz mérten alacsonyabb reálbérnövekedés milyen hatással lesz a belső keresletre és hogy mennyi nagyberuházás húzódott át idénre.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.