Pedig csak egy szót változtattak meg.
Aláírja a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) helsinki kongresszusa elé terjesztett sürgősségi határozatot – erősítette meg Deutsch Tamás, a párt európai parlamenti képviselője. A párt támogatásához nagyban hozzájárul, hogy a Néppárt képviselői úgy döntöttek, kiveszik a tervezetből a „liberális demokráciára” való utalást. A változás, amelyet Deutsch Tamás „szimbolikusnak” és a „mi irányunkba való elmozdulásnak” nevezett, óriási győzelem Orbán Viktor számára, hiszen a magyar kormányfő elmúlt években eljutott a liberalizmus elleni harcában az illiberális demokrácia éltetésétől a kereszténydemokrácia építéséig. A nyilatkozat pedig éppen arra irányult volna, hogy Orbán Viktort valahogy tereljék vissza a liberális demokrácia irányába.
A változtatás így azt is jelenti, hogy az EPP számára elfogadható Orbán Viktor – ennek fényében aligha képzelhető el az, hogy a mostani kongresszuson döntenének a Fidesz kizárásáról. És arra is utalhat, hogy a párt csúcsjelöltjeiről szóló csütörtöki szavazáson nagyobb eséllyel indul Manfred Weber, a pártszövetség EP-frakciójának a vezetője. A bajor politikus ugyan többször bírálta Orbán Viktort, sőt megszavazta a Sargentini-jelentést is, ám alapvetően nem ellenzi a Fidesz tagságát. A politikus kedden arról beszélt, nem kívánják most kizárni a Fideszt, „de nyomást fognak gyakorolni Orbán Viktorra”.
Webert leginkább az Orbán Viktorhoz fűződő viszonya állítja szembe ellenfelével, Alexander Stubb volt finn kormányfővel, aki nyíltan szemben áll a magyar kormányfővel és pártjával. Nem véletlen, hogy éppen a finn néppárt, a Kokoomus elnöke jelezte a tanácskozás előtt, hogy támogatnák a Fidesz kizárását a frakcióból. Petteri Orpo azon ritka vezetők egyike, aki honfitársa, Stubb mellett áll ki, még az energikus jelölt utolsó akciójában is.
Stubb szerda délután, a jelölti vita előtti órákban hotdogot osztogat a kongresszuson.
PRESS/EVERYONE in the #EPPCongress : Next pop-up appearance 17.20 with our party chair @PetteriOrpo at the hotdog stand, next to the main entrance. #EPPHelsinki #NextGenerationEurope #Up2EU #stubbq #ketstubb pic.twitter.com/nUrsbnuZ5g
— Alexander Stubb (@alexstubb) November 7, 2018
Az ajándék hotdog ellenére egyelőre lefutottnak tűnik a meccs, ahogy a populizmus elleni nyilatkozat elfogadása is, és attól sem kell különösebben tartani, hogy a Fideszt kizárnák a szövetségből.
Maga Orbán szeptemberben, a Sargentini-jelentés megszavazását megelőző frakcióvita után azt közölte Strasbourgban: Meg akarjuk nyerni az EP-választást, és az Európai Néppárttal együtt meg is fogjuk.
Az Ironman vagy a nyugodt stratéga lesz Orbán következő ellenfele?
Egy viccbajnok sportoló és egy rejtélyes mérnök lehet Jean-Claude Juncker utódja. Sok közös nincs bennük, legfeljebb annyi, hogy Orbán Viktort mindketten szoros felügyelet alatt tartanák.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.