Az Orbán-kormány korábbi kulturális államtitkára, L. Simon László Tusványoson megismételte azt a véleményét, hogy baj van a tao-támogatásokkal, és felül kell vizsgálni a rendszert.
Az RTL Klub híradója emlékeztetett arra, hogy L. Simon korábban azt állította: a kultúrába folyó tao-pénzek 30 százalékát ellopják.
A híradás megemlítette, hogy a TAO-pénzeket nemcsak sportra és focira, hanem kultúrára is lehet fordítani. Vannak olyan vállalkozások, amelyek rendre óriási összegeket kapnak a TAO-rendszerből. Ilyen a Rivalda Stúdió Kft., amely másfél milliárd forint TAO-pénzt kapott 2016-ban. A tulajdonosok egy másik cége majdnem ugyanennyit. A televízió összehasonlítása szerint a Győri Balettnek kevesebb mint 22 millió forint járt tavaly előtt a taóból.
De van több olyan koncertszervező szervezet, amely több száz millió forintot kap produkciókra. Számtalan korábban nem látott vagy mérsékelt érdeklődésre számon tartott előadást mutattak be irreálisan magas jegyárakkal, túlméretezett nézőterekkel. Erre ma már egész iparág épült ki – derül ki az RTL Klub híradójából.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.