Nem változtatnak a büdzsé fő számain.
Az elmúlt években a kormányzati prognózisok megalapozottnak bizonyultak, ebből kiindulva a jövő évi költségvetés tervezetének fő számait nem szükséges módosítani sem az infláció alakulása, sem a várható növekedés miatt – mondta Adorján Richárd, a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kedden, ahol a törvényjavaslatról részletes vitát folytattak a képviselők, továbbá a beérkezett módosítókról szavaztak.
Adorján Richárd úgy ítélte meg, hogy sem a jövő évre várt 2,7 százalékos inflációs előrejelzésén, sem a 4,1 százalékos GDP-bővülési prognózison nem kell változtatni.
Vagyis ami a növekedést illeti, a tárca sem a miniszterelnök által emlegetett válságtól nem tart, sem attól, hogy esetleg egy kereskedelmi háború miatt visszaeshet a magyar export. Ami pedig az inflációt, a forint mostani gyengülése sem hatja meg igazán a kormányt, amely egyébként 311,4 forintos euróárfolyammal tervezte a jövő évi büdzsét. Egy euró kedd délután 327,9 forintba került, de az elmúlt napokban többször megdöntötte mindenkori mélypontját, egy euró 330,6 forint is volt.
A Pénzügyminisztérium nevében a helyettes államtitkár a költségvetéshez beérkezett módosítók közül egyet sem támogatott. Így tett a bizottság is, amely mind az 51, ellenzéki képviselői javaslatot leszavazta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.