60 százalékkal kevesebb vendég kereste fel emiatt a budapesti fürdőket.
Megsínylették a júniusi hideget a budapesti strandok, amelyeket a tavalyinál 60 százalékkal kevesebb vendég keresett fel – írja a keddi Világgazdaság.
Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. értékesítési és marketingigazgatója úgy látja, hogy a fedett rész nélkül üzemelő budapesti strandok brutális júniusi lejtmenete kizárólag a kedvezőtlen időjárásnak tudható be, hiszen az első öt hónapban 9-21 százalék közötti forgalomnövekedést jeleztek a fürdők.
Júniusban a forgalom visszaesése ellenére az összbevétel nem csökkent, írja a lap, ami a cikk szerint a fürdőfejlesztéseket igazolja. Az esős, hideg júniust a beltéri részekkel bővült, négy évszakos üzeművé tett Palatinus és a Paskál megúszta a tavalyinál 17-18 százalékkal kevesebb vendéggel, míg a római-parti strandra és Pünkösdfürdőre 58-62 százalékkal kevesebben váltottak jegyet az elmúlt hónapban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.