Gazdaság hvg.hu/MTI 2018. április. 19. 15:44

Remek évet zárt Mészáros Lőrinc bankja

Évet értékelt az MKB Bank.

Az MKB az elmúlt évben szinte minden szegmensben, a lakossági és a vállalati piacon, illetve a private banking területén is javította eredményességét, a bankcsoport 2016-hoz képest csaknem háromszorosára, 20,7 milliárd forintra növelte konszolidált adózás előtti eredményét – mondta Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója a pénzintézet sajtótájékoztatóján.

A konszolidált adózás utáni eredmény 19,2 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évi 9,5 milliárdról. Az MKB 2016-ban hat év után először volt nyereséges.

Balog Ádám – aki a Magyar Nemzeti Bank alelnöki székéből került az MKB élére – kiemelte: az MKB jelentős mértékben részt vett a jegybank által indított hitelprogramokban, 9 százalék feletti részesedést ért el a növekedési hitelprogram (nhp) három fázisában, illetve a piaci hitelprogramban (php) túlteljesítette saját célkitűzéseit.

Balog Ádám kiemelte: közel két év alatt a bank megkereste a tulajdonosok által 2016-ban kifizetett vételárat. Az MKB Bankot 2014-ben államosították, majd az MNB felügyelete alá helyezték, 2016-ban pedig eladták. A bankot 30 százalékban birtokolta eddig a szingapúri Blue Robin Investments S.C.A., de tulajdona van a bankban a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Metis Magántőkealapnak és a Pannónia Nyugdíjpénztárnak is. 2017-ben pedig beszállt Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, és Balog is tízszázalékos tulajdonrészt szerzett. Nem sokkal később pedig a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, a tőzsdén jegyzett Konzum szerezte meg a bank részvényeinek közel felét.

Balog Ádám most azt közölte, már folynak a banknál a tőzsdére menetel előkészületei. Ez az Európai Bizottság által elfogadott szanálási terv része volt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.