Felmondási hullám indult el a Hír TV-nél, csak hétfőn öten kezdeményezték munkaviszonyuk megszüntetését – állította a kormánypárti Magyar Idők. A hírt átvevő Origo az ATV-től átigazoló Kálmán Olga "pálfordulásáról" is írt, illetve azt is pedzegette, Simicska Lajos nemrégiben részegen borult-e az árokba az autójával.
Az elmúlt napokban összesen 20 dolgozó jelentette be távozását Simicska Lajos tévéjében, köztük több szerkesztő, operatőr és technikus – írta a Magyar Idők. A lap szerint mindannyian a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester által nemrégiben megvásárolt Echo TV-hez szerződnek.
A szakítás oka a tulajdonos által megkövetelt 180 fokos politikai fordulat – írta a beszámoló. Hozzátették, hogy a dolgozók számára az utolsó csepp a pohárban Kálmán Olga, "a liberális oldal emblematikus riporterének" érkezése volt, azóta "lázadás közeli" a hangulat a HírTV-nél.
A cikket idéző Origo Kálmán Olgáról hozzátette, hogy az ATV-nél "bizonyos értelemben megbukott" és "pálfordulására" jellemző, hogy "2015 előtt még oligarcházta Simicska Lajost", de azóta "jelentősen megváltozott a műsorvezető gondolkodása ebben a tekintetben".
A Magyar Idők szerint több HírTV-s is azt mondta, hogy Tarr Péter vezérigazgató-helyettes nem tudott garanciát adni nekik arra, hogy Simicska Lajos a 2018-as választás után is finanszírozni fogja a tévét.
Az Origo adalékként még azt is hozzátette, hogy Simicska Lajosról a múlt héten lehetett olvasni, amikor kiderült, a Jaguárjával árokba borult. "Arról egyelőre nem tudni, hogy amikor vezetett, részeg volt-e" – írták.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.