Gazdaság MTI 2016. december. 25. 15:20

A Mol nyitott az INA jövőjéről szóló tárgyalásokra

A horvát fél részéről egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés, de a Mol - ahogy korábban - most is nyitott az INA jövőjéről szóló tárgyalásokra.

Így reagált a Mol-csoport vasárnap az MTI-nek annak kapcsán, hogy Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Zágrábban bejelentette: Horvátország visszavásárolja az INA horvát olajipari vállalat részvényeit a Mol magyar olaj- és gázipari vállalattól. A horvát kormány azután döntött az INA-részvényeinek visszavásárlásáról, miután értesült arról, hogy a Mol megnyerte a horvát állammal szembeni döntőbírósági eljárást.

Andrej Plenkovic elmondta: a genfi döntőbíróság szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között.

A Mol-csoport vasárnapi közleményében azt írta: megkapták a nemzetközi választottbíróság döntését. A döntés  abban a választottbírósági perben született, amelyet Horvátország indított a Mol Nyrt. ellen 2014-ben. A Nemzetközi Választottbíróság úgy rendelkezett, hogy Horvátországnak a "vesztegetésre, a vállalatirányítási jogokra és a 2003-as részvényesi szerződés megszegésére vonatkozó követeléseit" elutasítja. A Mol testület döntését üdvözölte.

A közlemény szerint: a horvát miniszterelnök bejelentéséről  a MOL a sajtóból értesült de hivatalos megkeresés után nyitott a tárgyalásokra.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.