„A legkevesebb, amit tehetsz jó mézért, hogy piacra mész – a legtöbb pedig, hogy ott megkeresed a legidősebb méhészt!” A zempléni hegyekben lévő egyik faluban egy helybéli adta ezt a tanácsot egy városi turistának. A mondat második részével az utóbbi években szerte az országban megerősödő fiatalabb méhésznemzedék tagjai biztosan vitatkoznának, de azt ők is csak megerősíthetik, hogy az „ég és föld” érzékeltetésére éppen megfelel az áruházakban, illetve a háznál kapható mézek közti különbség.

Abba nem bonyolódnánk, hogy a boltok polcára kerülő, olajosan folyós mézek hogyan születhetnek, ahogyan abba sem, hogy miért vész el a méz lényege, ha magas hőfokon kezeljük az önmagában semmit nem jelző kristályosodás ellen. Inkább mutatunk néhány valóban súlyos mézekben utazó manufaktúrát.

Csak a vegyes

A természet esszenciája, ahogyan a fűzéri kántor a saját mézét hívja. Urbanovics Sándor nem reklámozott, piacra sem vitt vadvirágméze színre egyértelműen sötétebb, sűrűbb is, illatra és zamatra pedig sokkal összetettebb, mint a piacon a legmagasabb áron eladható akácmézé, amelyet más méhészek Kisvárda körüli akácosokba utaztatott méhei állítanak elő.

„Egy köszöntő alkalmából mentünk át a nagybátyámhoz, aki itt méhészkedett a faluban. Négyéves voltam, akkor mutatott be minket egymásnak a lépesmézzel, de az ma is az orromban van, hogy forgattuk a pergetőt, és az az illat meg csak úgy áradt szét, mindenfelé. Ettől a naptól kezdve egész gyerekkorom leghőbb vágya volt, hogy legyenek saját méhecskéim” – eleveníti fel a kezdet kezdetét Urbanovics Sándor. Kézzel fogdosta össze az első példányokat, betette mindet egy dobozba, és várta, hogy másnapra saját méze teremjen.

Amikor kiengedtem őket, persze tettek pár kört, aztán vissza se néztek

– meséli mosolyogva a nyolcgyerekes családfő, aki a templomi éneklés mellett afféle mindenes a faluban. Gyakorlott építész és gépjavító technikus, de van papírja egyebek közt kereskedelemből – meg persze méhészkedésből is. 1979 óta méhészkedik, oda-vissza tudja a legfinomabb mesterfogásokat.

Urbanovics Sándor évekkel ezelőtt leszokott arról, hogy a családokat „ide-oda hurcibálja”. Vándorlás helyett abból van a méze, amit a méhei helyben gyűjtenek. 50 kaptárt alapul véve ez sem kevés, mert Fűzér környékén kora tavasztól nyár végéig folyamatos a virágzás.

Sándor méhei csak vegyes virágmézet készítenek, a tavaszi pergetésű frissebb, a nyári komplexebb ízvilágú. A kántor elfogadja, hogy mivel a kaptárok nem kerülnek akácosok vagy repcemezők közelébe, az ő méze a szokásosnál hosszabb hordási időszak gyümölcse. Neki elég annyi, hogy a termésből elsőként a családja és a rokonság kap.

Másnak sincs másmilyen, de mézet tőle csak az vehet, aki elmegy hozzá érte.

E kereskedelminek aligha nevezhető summázat ellenére sok vevője van, többségük visszatérő. Árban a piaci kilós átlagárnak megfelelő 1500-2000 forintot adja meg, de ha van, a nagyobb mennyiségű feleslegre is talál vevőt. Legutóbb egy kereskedő hat hordót (vagyis több mint egy tonnát) vitt el, miután az előzetesen elemzésre kért mintából – egyebek közt – az is kiderült, hogy a fajsúlya 1,4 feletti, ami elég magas érték. Hogy az eladott mézből végül mi lett, szerinte nem az ő dolga. Ám haragszik azokra a méhészekre, akik ízesítik a mézet, azzal szerinte „elrontják az egész varázslatot”.

Feketétől a fehérig

Noha szintén a vegyes mézre és a sok gyógynövényvirágra esküszik az Óhután élő Urbán István is, egészen más logikával dolgozik. Családi méhészetét feleségével és lányával közösen viszi, nem is bírnák másként, mert a korábban asztaloskodó, most már főállású méhésznek 170 méhcsalád termel a rakodókaptárba.

Méheiket akácra, repcére, napraforgóra akár 130 kilométerre is utaztatják, de eladni, piacozni a férfi nagyon nem szeret, inkább a kaptárokkal és a jelentős fejlesztésre váró gépparkkal foglalja el magát. Így a feleségre hárul a magyarázat is, a kereskedelem is.

Víztiszta akácmézük mellett a „Huta Tavaszi Varázsa” nevet viselő, az idén leginkább a cseresznyefa virágának illatát visszaidéző vegyes virágméztől

a színében és állagában elsőre a megdermedt disznózsírra emlékeztető, ízében viszont leginkább talán a mandulás marcipánt megidéző repcemézen,

a galagonyamézen át a szinte fekete színű, savanykásan édes erdei mézig nyitott spektrumban a termékfejlesztést Marika szinte egyedül viszi. „A minél furább dolgokra ugranak a vevők; minél érdekesebb, annál jobban viszik” – mondja, de a kreativitást Urbánéknál az észszerűség mellett az is vezérli, hogy csak természetes anyagokkal, növényekkel dolgoznak.

A levendulával mentával, bodzával vagy szárított gyümölccsel ízesített mézekből nyáron már sok fogy. Marika most a kamillás mézzel kísérletezik, télre pedig a fűszeres irányt, a vadmajorannás és borsikafüves ízesítést is megpróbálják. Csokis, banános vagy narancsos méz azonban náluk biztosan nem készül soha.

Őstermelőként a miskolci piac a legfőbb eladóhelyük, sok állandó vevőjük van, kereskedők is, de jönnek „kisüveges vevők”, a menüből igen gyakran ők is megvesznek egy-két kísérleti mézet az akác- vagy vegyes virágméz mellé.

Urbánék a repcemézüket is egyre inkább elviszik a piacra, de otthon is kóstoltatnak. Néhány éve sokan még fintorogtak a látványa miatt,

ma már tíz kóstolás után nyolcszor vesznek is belőle legalább egy üveggel

– magyarázza Marika. A műanyagpálcikás kóstolóknak is megadják a módját: az utolsó simításokra váró családi házban polcos kínálószekrénnyel és kisasztal+kisszékek kombóval berendezett előtérben a figyelem és a türelmes termékprezentáció mindenkinek jár. Belefér, mert aki a mézükért Urbánék családi házáig elmegy, zömmel kilós, „nagyüveges vevő”.

Urbánék krajnai méhekkel dolgoznak, a kaptárszám és az állomány folyamatos frissítése miatt sok anyaméhet vásároltak. Az idén csak erre több mint 200 ezer forintot kellett költeni, de így se volt mind megbízható vétel, ezért úgy készülnek, jövőre saját nevelésre állnak át.

Egy anyaméh 2500-4100 forintba kerül, egy kaptár 50-55 ezerbe. Ez a potenciál – feltéve, hogy minden gond nélkül zajlik – Mézeshuta számára egy évben 50-70 kiló mézet készít. Az időjárás azonban idén rendre közbeszólt: ha valami virított, a rosszabb idő is megérkezett. Marika azért reméli, hogy így is meglesz az évi 2-300 üveg bodzás és levendulás méz, amit a piac biztosan megkíván.

Az éves mennyiségről inkább nem mondanak semmit, a nagyrészt a miskolci piacon képződő bevételekről is csak annyit, hogy István reméli: a 42 keretet fogadni képes nagy pergető után a kisebb, régebbi eszközöket is fel tudja majd újítani, és azt is kiegészíthetik egy mézszivattyúval. De abban már nem biztosak, hogy a vállalkozás fejlődéséhez szükséges kisteherautó is belefér a büdzsébe.

Svájci gurman

Három éve megírtuk már Tepliczky Balázs történetét, de a rajztanárból lett várhegyi méhész saját márkaépítő karrierje azóta újabb szintre lépett. Több kaptárja van, éves termelése pedig két tonna közeléből 3-4 tonna közti szintre jutott. Többre is futotta volna szerinte, ám mivel a méhészetet Balázs stratégiai játékként kezeli, melyben nincs hatása mindenre – például az időjárásra sem –, elfogadja, hogy az utóbbi öt évből csak egyre tudja azt mondani, hogy közepesre sikerült. hvg.hu A 30 éves méhész leszokóban van vásárokról és fesztiválokról, jószerével már csak helyben (Sárotaljaújhelyen és Sárospatakon) viszi ki mézeit a piacra. Az ok egyszerű: a lassan kézműves gazdasággá fejlesztett majorsági terület – ahol a sajtkészítés mellett egy bemutatótermes mintabolt is épült – igényli szinte állandó jelenlétét. A helyi piacon inkább a kilós mézei fogynak, rendszeresen viszik a propoliszt és virágporokat is, de a kisüveges, ízesített mézei a legkomolyabb sikereket a montreux-i karácsonyi vásárokon aratják, már évek óta. Balázs elmondása szerint megunhatatlan, ahogyan az akácmézet nem ismerő vevők odakint hitetlenkedve kérdezgetik, hogy az a méz miért nem kristályos, miért olyan világos, és miért folyik. Ízesített mézben is gourmand-nak számít, de ma már nem erőlteti a chilist, a teavirágosról is lemondott, mert nem igazolta vissza a piac, a hárssal túljutott a próbán, de idén nem maradt rá elég kapacitás. A kis bolttal a cél az, hogy az állandó vevőkörre építve kicsalja ide a város szélére az embereket, mézét a saját közegében mutathassa meg, de legyen idő beszélgetni is. Lehet, hogy el tudna adni már többet is, de neki fontosabb, hogy „pont annyit dolgozunk vele, amennyi nekem elég. Nem megszakadni akarok, hanem élvezni a munkámat – és a gyümölcsét.”

 

Az időjárás betesz a méhészeknek is, alig lesz méz az idén

Virágzás közben fagyott el az akác, az esők miatt pedig a méhek bent maradtak a kaptárban, ezért nagyon rossz méztermésre számítanak a termelők.