Bár kellett volna, mégsem volt közbeszerzési eljárás a jegybank alapítványok egyes beszerzéseinél. Az ügyészség emiatt vizsgálatot kezdeményez.
A kezdeményezés oka az volt, hogy az ügyészség álláspontja szerint az alapítványok a költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt meghaladó árubeszerzések, szolgáltatás megrendelések, illetve építési beruházások során nem folytattak le közbeszerzési eljárást, holott a közbeszerzésre vonatkozó jogszabály szerint az alapítványok ajánlatkérőknek minősülnek.
A Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból jár el, és az ügyészség hatósági eljárás kezdeményezése alapján saját hatáskörben fog dönteni. Az ügyészség hatásköre tehát kizárólag az eljárás kezdeményezésre terjed ki.
A Közbeszerzési Döntőbizottság elmúlt napokban közzétett döntésében azért marasztalta el az alapítványokat, mert a törvényi rendelkezés ellenére nem jelentkeztek be ajánlatkérőként a közbeszerzési törvény hatálya alá. Az ügyészi hatósági eljárás kezdeményezés az alapítványoknak a közbeszerzési eljárás mellőzésével megkötött egyes szerződéseire vonatkozik.
Itt a megerősítés: nem volt közbeszerzés az MNB-alapítványoknál
Megerősítették az MNB alapítványai, hogy eddigi működésük során nem folytattak közbeszerzési eljárást.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.