Gazdaság hvg.hu 2016. május. 02. 09:42

Többszintes modern mólóra cserélik Ferihegyen a fapadosok bádogbeszállóját

Megjelent a ferihegyi reptér új mólójának tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos pályázati felhívás az Európai Unió hivatalos lapjában. Az új épületben bonyolítják majd az utasok beszállítását, kiszállítását, útlevél-ellenőrzését. Ha elkészül, lebontják a fapados légitársaságok bádogbeszállóját – írja a Világgazdaság.

A tízezer négyzetméteres alapterületű mólón összesen huszonhét beszállítókapu lesz, ezek nyolc, liftekkel és lépcsőházakkal ellátott, függőleges mag köré szerveződnek majd. Az új épületnek köszönhetően az utasok a terminálról közvetlenül eljuthatnak majd a repülőgép fedélzetére. A tervek szerint lépcsőket is kialakítanak, így az utasok lemehetnek a reptér betonjára, hogy onnan gyalog vagy busszal folytathassák az útjukat – derül ki a cikkből.

Stiller Ákos

Az építkezést működő repülőtéri területen végzik majd, ezért a kivitelezőnek speciális szabályokat kell betartania. Nem mindegy például, hogy szállítják a munkaterületre az építési anyagokat és a dolgozókat, de a daruk és a térvilágító eszközök használatát is korlátozzák majd.

Ha elkészül az új móló, lebontják a fapados légitársaságoknak felhúzott bádog leszállóépületet.

Stiller Ákos

A Budapest Airport arra számít, hogy a felhívásra legalább hat pályázó jelentkezik. A beruházás becsült összege nettó 16,9 millió euró. A kivitelezésre 26 hónap lesz.

A lap szerint idővel elkerülhetetlen lesz a C terminál megépítése is, ha ilyen ütemben nő a ferihegyi reptér utasforgalma. Az üzemeltető ugyancsak tervezi egy hotel építését.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.